Csocsó, avagy éljen az 1.!

A futball Eb Lengyelországban a magyarok számára illúzió. A csocsó-vb Lengyelországban egyáltalán nem az. Olyannyira nem, hogy nemrégiben Chorzów-ban a magyar válogatott hódította el a világbajnoki címet.

Az eredmény hét, a szövetségi kapitány négy nyelven beszél: Detre Dávid a magyaron kívül angolul, franciául és németül tud. Érthető, ha civilben egy nemzetközi cég telekommunikációs részlegének francia csoportjában dolgozik Budapesten; egyúttal a világ legifjabb szakvezetőinek egyike, hiszen alig huszonnégy éves. De már hatszoros világbajnok, mert nemcsak mester, hanem játékos is, azaz többszörösen részese az immár második vb-diadalnak (az elsőt 2009-ben, Ausztriában aratta a csapat).

Csocsóban persze könnyebb világbajnoki címet nyerni, mint labdarúgásban, mert ebben a sportágban évente öt vb-t rendeznek. Ráadásul az asztali változatban megannyi kategória van, ezzel együtt példátlan az a szereplés, amelyet honfitársaink legutóbb produkáltak. A férfipáros nyílt – azaz legmagasabb osztályú – versenyében a Detre, Tálai Gergely kettős ezüst-, a nyílt egyes viadalon Csige Tamás bronzérmet szerzett, míg Koncz Petra első lett vegyes párosban a csocsó Roger Moore-ja, az összesen öt aranyat elhódító Ryan Moore oldalán. (Nyelvi nehézségei a hölgynek sem akadtak, amikor a taktikát beszélte meg amerikai partnerével, hiszen polgári foglalkozása szerint angol tolmács.)

Visszatérve a csapathoz: az együttes élt a lehetőséggel, hogy a belgák nélkülözték Frederic Collignont, aki hasonlóképpen eredményes a csocsóban, mint Hercule Poirot a nyomozásban, és a legjobb nyolc között 4:1-re nyert a Benelux állam válogatottja ellen. Az elődöntőben a cseheket múlta felül a társaság (3:2), majd a döntőben a vendéglátó lengyelek már 2:0-ra vezettek, ám amagyarok 3:2-re fordítottak. Úgy látszik, itt nem számít a hazai pálya...

– Dehogynem – tiltakozik Detre. –Igaz, csak annyiban, hogy otthon játszani lényegesen kevesebb kiadással jár, mint utazni a versenyekre...

Ebből kitetszik: a csocsó legjobbjai önerőből fedezik a költségeket, ezzel együtt a címvédő magyar csapat az idei második vb-n is részt vesz; a tornát június közepén a franciaországi Pontoise-ban tartják. Addig a Tornádónak nevezett Szív utcai „edzőtáborban” készül az együttes, hátország azonban nem csupán Budapesten, hanem Kaposváron, Székesfehérváron, Szegeden is van. Igaz, nem túl széles, mert a csocsót professzionális szinten legföljebb százötvenen-kétszázan játszszák Magyarországon. S hogy legyen valami fogalmunk, milyen szabályok szerint zajlik például a csapatverseny: a három egyéni és két páros mérkőzés mindegyike hét szerzett gólig tart, ám kettővel kell nyerni, egészen 9:9-ig, mert az után a tizedik „dugó” dönt.

Kérdezem Detre Dávidot: az, aki csocsózik, értelemszerűen szereti a futballt, nem igaz? Mire a játékosszakvezető azt válaszolja: „Nem feltétlenül.” Folytatom: – Tehát, ha Barcelona–Chelsea van, ön inkább színházba megy? „Vagy találkozom a barátnőmmel.”

Könnyen választ: számára a labdarúgás nem nagy szerelem...

Detre Dávid és Tálai Gergely: pörgős páros
Detre Dávid és Tálai Gergely: pörgős páros
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.