Jégember a sivatagban

Két héttel ezelőtt még a Lotus-istálló vezetése is bizonytalan volt: a csapat elöljárói azon tűnődtek, szabad-e Forma–1-es versenyt rendezni olyan országban, ahol több mint egy éve tartanak a halálos áldozatokat is követelő kormányellenes tüntetések.

Ám az illetékesek alighanem megkönnyebbülten sóhajtottak fel a vasárnapi viadal után, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség nem fújta le a szezon negyedik futamát, a Bahreini Nagydíjat. A Lotus ugyanis idei legjobb eredményét érte el: mindkét pilótája dobogóra állhatott. A győztes Sebastian Vettel mögött második lett a „Jégember”, Kimi Räikkönen, harmadikként pedig Romain Grosjean érkezett a célba.

Mivel az eddigi futamokon a Red Bull és a Lotus sem remekelt, a végeredmény még az érintetteket is meglepte. Vettel például szombaton annak ellenére is visszafogottan nyilatkozott a győzelmi esélyekről, hogy – Lewis Hamilton (McLaren) és Mark Webber (Red Bull) előtt –megnyerte az időmérőt. Ehhez képest ha nem is könnyedén, de rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi versenyen. Ettől nagyobb feltűnést keltett a két Lotus szereplése: Räikkönen csak a tizenegyedik helyről indulhatott, francia csapattársa pedig a hetedik pozícióból startolt. Ám a rajt után a két Lotus szárnyakat kapott, s lényegében úgy ment át a mezőnyön, mint kés a vajon, majd a páros üldözőbe vette az élen haladó Vettelt is. Bár a befutót követően az élen végző pilótáknak kivétel nélkül lett volna okuk az örömre, meglepő módon csak az első dobogós helyét megszerző Grosjean tűnt felhőtlenül boldognak. Räikkönen azzal magyarázta rossz kedvét: „Csalódott vagyok, hogy nem sikerült győzni.” Vettel pedig sietett leszögezni: nem számított sikerre, mert az autója továbbra sem elég jó.

Bár a német pilóta szerencséről beszélt, sokkal inkább arról volt szó, hogy az első három futamon remeklő csapatok Bahreinben váratlanul betliztek. A McLaren és Ferrari versenyzői – alighanem a meleg, a sivatagi por és a gumikat erősen koptató aszfalt miatt – nem találták a ritmust, ezért még a hetediknyolcadik helyért is nagy csatákat vívtak egymással. Miután a szezon eddigi négy futamán más-más pilóta nyert, meglehetősen szoros a pontverseny állása. Ezzel együtt nem árt rögzíteni: a címvédő Vettel „visszatért” a csúcsra, átvette a vezetést az összetettben.

Bahreini Nagydíj: 1. Vettel (német, Red Bull), 2. Räikkönen (finn, Lotus), 3.

Grosjean (francia, Lotus), 4. Webber (ausztrál, Red Bull), 5. Rosberg (német, Mercedes), 6. di Resta (brit, Force India) 7. Alonso (spanyol, Ferrari), 8. Hamilton (brit, McLaren), 9. Massa (brazil, Ferrari), 10. Schumacher (német, Mercedes).

A vb-pontverseny állása. Pilóták:

1. Vettel 53, 2. Hamilton 49,

3. Webber 48, 4. Button 43, 5. Alonso 43, 6. Rosberg 35, 7. Räikkönen 34, 8.

Grosjean 23. Konstruktőrök: 1. Red Bull 101, 2. McLaren 92, 3. Lotus 57.

Vettel: első az idén
Vettel: első az idén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.