Szomorú hét

Pedig álomszerűen kezdődött a mérkőzés: az 5. percben Magosi pazarul lőtte a kapu elé a korongot, s Galanisz kihasználta a ziccert...

A ljubljanai divízió I-es világbajnokság negyedik játéknapján „ki-ki” meccset vívott egymással a magyar és az osztrák hokiválogatott, ám az első harmad után már csak egy csapat maradt a jégen, s persze az ünnepelhette az A csoportba jutást. Kevin Primeau együttese húsz percig bírta csupán a tempót, a második felvonásban már csalhatatlan jeleit mutatta a fáradtságnak, majd a befejező szakaszban végképp összebukott.

A szépre emlékezés jegyében azért elevenítsük fel a vezető gól után történteket. Igaz, Galanisz góljára Stefan Geier – egy bántó védelmi hiba, s Bálizs kapus korai letérdelése nyomán – gyorsan válaszolt, ám jött Vas Márton, aki Ladányi a kapusról kipattanó korongját a védtelenül maradt hálóba továbbította (2:1).

A szünetben persze már mindenki arról beszélt, hogy harmincöt év után (!) végre tétmérkőzésen is legyőzhetjük a szomszédot, amely szerdán a hosszabbításban kikapott a magyarok által alaposan elagyabugyált Japántól, de amikor újra kikorcsolyáztak a jégre a csapatok, szinte percek alatt kiderült: Sofron és társai számára követhetetlen az ellenfél irama. A mind nyomasztóbb osztrák fölény és az elviselhetőnél jóval több létszámhátrányos időszak előrevetítette a bajt, ami aztán be is következett: előbb Unterluggauer, míg a harmad hajrájában Latusa is betalált, így az utolsó periódusra már az osztrákok készülődhettek a vezetés tudatában (2:3).

Ráadásul az igazi poklot csak ez után élte át a dicséretesen kitartó magyar szurkolótábor, mert a cikázó riválissal szemben megfeszülve baktató társaság sorra kapta a dugókat (a riporterek kedvencétől, Unterluggauertől például akkorát, hogy az esetleges hálócserére kijelölt pályamunkások felpattantak a helyükről), s a vége jókora pofon, 7:2 lett...

Ezzel – a vb további történéseitől függetlenül – kiderült, hogy jövőre a szlovének mellett az osztrákok szerepelhetnek az A csoportban, honfitársaink pedig változatlanul a másodosztályt erősítik.

Eredmények: Ausztria–Magyarország 7:2, Japán–Nagy-Britannia 5:0, Szlovénia–Ukrajna 3:2.

Az állás: 1. Szlovénia 12 pont/4 mérkőzés, 2. Ausztria 10/4, 3. Magyarország 6/4, 4. Japán 5/4, 5. Nagy-Britannia 2/4, 6. Ukrajna 1/4.

Szimbolikus jelenet: osztrák helyzet a magyar kapu előtt
Szimbolikus jelenet: osztrák helyzet a magyar kapu előtt FOTÓ: AFP JURE MAKOVEC
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.