Kapu, Vas

Nem mintha könnyebb meccsre számított volna szakember és szurkoló, de az utolsó percek azért mégiscsak a túlzás kategóriáját súrolták...

Kezdjük is a végén: a ljubljanai divízió I-es hoki-vb második napján a magyar válogatott 3:1-re legyőzte az ukrán együttest úgy, hogy 2:1-es állásnál Sofront gólhelyzetben akadályozták, de a megítélt büntetőt Ladányi a bal oldali kapuvasra bombázta, s még volt hátra hét perc. Ráadásul a magyarok 11-ese dühében elütötte a kipattanó pakkot, amiért tízperces (vagyis létszámhátránnyal nem járó) fegyelmi lett a „jutalma”, de jött ennél rosszabb is, mert Kovács Csaba kiállítása nyomán már járt az emberelőny a riválisnak. A nehéz időszakot Kevin Primeau csapata megúszta kapott gól nélkül, s amikor már csak egy percet és húsz másodpercet kellett kibekkelni, az ukránok időt kértek. Hogy mi hangzott el a tanácsadás során, arról fogalmunk sincs, azt ellenben földöntúli örömmel konstatáltuk, hogy a kapusát lehívó, így a döntetlenért hat mezőnyjátékossal rohamozó ellenfél elveszítette a korongot a magyarok támadóharmadában, s a megiramodó Vas János a középvonalon átkorcsolyázva az üres kapuba továbbította azt (3:1).

Kikínlódta tehát a sikert a csapat, noha az első húsz percben minden jel arra mutatott: Japán után a keleti szomszédot is könnyedén bedarálja. A játékrész derekán előbb a magát remek csellel helyzetbe hozó Galenisz, majd nem sokkal később a Bartalis kapusról kivágódó pakkra senkitől sem zavartatva lecsapó Sikorcin talált a hálóba, s még szép, hogy a 2:0 után erősödött a remény: a négy évvel ezelőtti szapporói világbajnokság – az éppen a mostani vetélytárssal szemben kivívott, történelmi A csoportba jutás – óta először sikerül felülmúlni Ukrajna együttesét. (2008-tól mostanáig négyszer találkozott a két társaság, s mindahányszor a sárga-kék mezesek nyertek.)

A második húsz percben fokozatokkal esett vissza az iram – a jó szándékú megközelítés szerint a vadonatúj szlovéniai csarnok lassú jégfelülete vetette vissza a tempót –, ám könnyen megbocsátottuk, hogy a látvány kevesebb élményt nyújtott, hiszen nem esett gól, így Ladányiék a befejező periódus előtt is őrizték kétgólos előnyüket. Mi több, mivel a szünet után az ellenfél játékosai késve korcsolyáztak ki a pályára, magyar emberfórral kezdődött a szakasz, de a kínálkozó alkalommal nem tudott élni a csapat, nem úgy a rivális a Hegyi, majd Kovács Csaba kiállítása nyomán ölébe pottyant kettős létszámfölénnyel: az öt a három ellen zajló macska-egér harc utolsó pillanataiban Pobjedonoszcev Bálizs hálójába lőtt (2:1), és még csak a 44. percnél tartottunk.

Aztán egy kimaradt kettős előny meg egy elpuskázott Mihály-ziccer itt, ötlettelenül támadó ukránok ott, a fáradtság bántóan kiütköző jelei mindkét oldalon, mire elérkeztünk a 53. percig, Sofron kibillentéséig, a többit pedig már tudják. Akárhogyan is, Primeau – ezúttal csak kicsit – prímái az újabb, s persze komoly elismerést érdemlő győzelemmel két forduló után százszázalékos mérleget mutatnak föl, ám ők is tudják: minden idők legerősebb mezőnyű B vb-jén csak most jön a neheze. A mai szünnapot követően szerda este nyolctól mindjárt a házigazda Szlovénia, amelyet tétmérkőzésen még soha nem győzött le a magyar válogatott.

Ha ez a széria is megszakad... A mondatot már csak babonából se folytassuk!

Eredmények: Magyarország–Ukrajna 3:1, Ausztria–Nagy-Britannia 7:3, Szlovénia–Japán 4:2

Hú de nagy az öröm! Még szép: eddig kettőből kettő
Hú de nagy az öröm! Még szép: eddig kettőből kettő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.