London a célkeresztben

„Az első, a macedónok elleni mérkőzés kulcsfontosságú lesz” – ezt mondta Mocsai Lajos a péntektől vasárnapig Göteborgban zajló olimpiai selejtezőre készülő férfi kézilabda-válogatott szakvezetője az esemény kapcsán tegnap tartott sajtótájékoztatón. Amint az köztudomású, a csapat további két ellenfele a brazil és a házigazda svéd együttes lesz a kvalifikációs tornán, melyről az első két helyezett jut el Londonba.

Vetési Iván, a szövetség elnöke közölte: „Az egyértelmű cél az olimpiai részvétel kiharcolása, s a nehezén már túljutott az együttes azzal, hogy kivívta a selejtezőn való részvétel lehetőségét.” A sportvezető hozzátette: „A siker esetére kitűzött prémium húszmillió forint, s a fiúk ezúttal a vasárnap megsérült Ilyés Ferenc csapatkapitányért is játszanak majd.”

Mocsai megjegyezte: „Az egész kézilabdázás közeljövőjét meghatározza a szereplésünk, ugyanakkor a macedónoknál már-már nemzeti üggyé vált az olimpiai szereplés. A svédek reálisan tartják magukat a legfőbb esélyesnek, nekünk a legfontosabb a második hely megszerzése.”

A magyar keret. Kapusok: Fazekas Nándor, Mikler Roland. Mezőnyjátékosok: Gulyás Péter, Harsányi Gergely, Ancsin Gábor, Krivokapics Milorad, Laluska Balázs, Mocsai Tamás, Császár Gábor, Lékai Máté, Nagy Kornél, Schuch Timuzsin, Szöllősi Szabolcs, Zubai Szabolcs, Katzirz Dávid, Perez Carlos, Putics Barna, Iváncsik Gergő, Vadkerti Attila.

Így játszanak

Péntek: Magyarország–Macedónia (14.45), Svédország–Brazília (17).

Szombat: Magyarország–Brazília (13.45), Macedónia–Svédország (16). Vasárnap: Brazília–Macedónia (14.45), Magyarország–Svédország (17).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.