Benfica–Blues Brothers

Cristiano Ronaldo és Gonzalo Higuain most Nicosiában van, de Madridot és Londont is lázban tartja; Roman Abramovics, a Chelsea orosz tulajdonosa ugyanis kész 100 millió eurót kifizetni a „királyi” klubnak a két csatár nyári átigazolásáért.

Óriási pénz meg nem is olyan hatalmas összeg, ha arra gondolunk, hogy a portugál futballista szerződtetéséért 94 millió eurót szurkolt le a Real Madrid. (A gólfelelős évi 11 millió eurós fizetést kap, akárcsak Kaká; Higuainnak be kell érnie potom három és fél millióval. Casillas hét és fél milliót, Benzema és Özil öt-ötmilliót, Sergio Ramos 4,8 milliót, Xabi Alonso négy és fél milliót „kaszál” évente. Még a nem éppen finom megoldásairól híres Lassana Diarrának és Pepének is négymilliót, illetve 3,8 milliót utalnak át egy esztendőben a spanyol fővárosban.)

Ami biztos: a Chelsea-t meg kellene erősíteni, mert a Tottenham elleni 0-0 után is éles kritikák érték a hol „arisztokratikus kékeknek”, hol „Blues Brothersnek” nevezett együttest. Roberto di Matteo, az átmeneti edző nem győzött magyarázkodni: „Háromnaponként játsszuk a nagy meccseket, és ez fizikailag, valamint szellemileg rendkívül megterheli játékosainkat.”

Angol klub szakvezetőjétől ritkán hallani ilyesmit, ám nem ez volt a legmeghökkentőbb nyilatkozat napjaink szigetországában. Harry Redknapp, a Tottenham trénere kijelentette: „A Chelsea a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében felülmúlja a Benficát, majd a legjobb négy között a Barcelonát is. Már, ha a katalánok továbbjutnak a Milannal szemben...”

Lisszabonban a portugál búcsúra – nem Cristiano Ronaldóéra: a Benficáéra – nem vesznek mérget. Javi Garcia, a ma esti házigazdák spanyol középpályása például azt mondta: „A csoportmérkőzések során kiejtettük a Manchester Unitedet, és nem szánunk jobb sorsot a Premier Liga másik képviselőjének sem.” Nico Gaitan, a vendéglátók argentin játékosa hozzátette: „Ebben a párosításban nincs favorit, de hogy félnünk nem kell, az biztos.”

Ugyan miért rettegnének a portugál fővárosban, ha Nicosiában sincs semmiféle riadalom? „Készen a nagy napra” – írta az APOEL–Real Madrid találkozó előtt a Filefterosz című ciprusi lap, míg Ivan Jovanovics, a hazaiak szerb szakvezetője megemlítette: „Az álmom az, hogy megállítjuk a Realt.” Esteban Solari, az APOEL argentin légiósa pedig – akinek a bátyja 131 bajnoki mérkőzést játszott a királyi gárdában – arról beszélt: a fivére nehezebb helyzetben van, mint ő. „Santiagónak egyrészt azért kell szorítania, hogy a Real Madrid nyerje el a BL-trófeát (ez legutóbb 2002-ben sikerült, amikor a nagyobbik Solari még a fehér klubhoz tartozott – A szerk.), másrészt azt sem akarhatja, hogy a testvére leégjen.”

Az esélyek azért korántsem azonosak, bár a nicosiai csapat – a csoportkörbe, majd a nyolcad- és a negyeddöntőbe jutással – már többszörösen győzött.

Mi meg nézünk, akár a moziban: tőlünk a futballban már Ciprus is beláthatatlan távolságban van.

BAJNOKOK LIGÁJA

NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

KEDD

Benfica–Chelsea (tv: Digi Sport, 20.15)

APOEL Nicosia–Real Madrid (Pro4, 20.30)

SZERDA

Milan–Barcelona (Digi Sport, 20.15)

Marseille–Bayern München (Digi Sport Plus, 20.40)

Útjuk a negyeddöntőig

Benfica: Trabzonspor 2-0, 1-1, Twente 2-2, 3-1 (selejtezők), Manchester United 1-1, 2-2, Otelul Galati 1-0, 1-0, FC Basel 2-0, 1-1 (csoportmérkőzések), Zenit Szentpétervár 2-3, 2-0 (nyolcaddöntő).

Chelsea: Leverkusen 2-0, 1-2, Valencia 1-1, 3-0, Genk 5-0, 1-1 (csoportmérkőzések), Napoli 1-3, 4-1 (nyolcaddöntő).

APOEL: Skenderbeu 2-0, 4-0, Slovan Bratislava 0-0, 2-0, Wisla Krakkó 0-1, 3-1 (selejtezők), Zenit 2-1, 0-0, Sahtyor Donyeck 1-1, 0-2, Porto 1-1, 2-1 (csoportmérkőzések), Lyon 0-1, 1-0 (nyolcaddöntő).

Real Madrid: Dinamo Zágráb 1-0, 6-2, Ajax 3-0, 3-0, Lyon 4-0, 2-0 (csoportmérkőzések), CSZKA Moszkva 1-1, 4-1 (nyolcaddöntő).

Melegít a Madrid: Benzema, Fabio Coentrao, Cristiano Ronaldo és Marcelo Nicosiában
Melegít a Madrid: Benzema, Fabio Coentrao, Cristiano Ronaldo és Marcelo Nicosiában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.