Rózsaszín asztalok?

Ahhoz képest, hogy az asztaliteniszsport meghatározó szereplői néhány napja még tomboló vihart jósoltak a szövetség csütörtöki elnökségi ülésére, a tanácskozás békebeli miliőben, az egyetértés és a közös akarat jegyében zajlott.

Legalábbis ez derül ki a sportágat tavaly nyár óta irányító Pákh Imre elnök szavaiból, aki lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott: „Noha a pénzügyi gondokat két óra alatt természetesen nem tudtuk megoldani, az mindenképpen az előrelépés irányába megtett első lépésnek tekinthető, hogy a személyi ellentétek elsimulni látszanak, és azok is együtt szavaztak a legfontosabb kérdésekben, akik korábban semmiben sem jutottak azonos nevezőre.”

Az egybegyűltek egyhangúlag voksoltak, például, arra, hogy Pákh és Marschalek Ákos alelnök mellett Jónyer István képviselje a pingpongozókat a MOB-ban, mint ahogyan arról sem volt vita: a négyszeres világbajnok íróasztalt kapjon a szövetségben, és a szakmai munka koordinálása mellett a nemzetközi kapcsolatok építésével is ő foglalkozzék a jövőben.

Az ülésen egyébként – váratlan fejleményként – megjelent az alelnöki posztról lemondását már hónapokkal ezelőtt bejelentő, ügynökmúlttal hírbe hozott Juhos József is, ám az annak idején a Magyar Nemzet által megszellőztetett ügyről most nem esett szó.

Pákh Imre elmondta továbbá, hogy érzése szerint sikerült megnyugtatnia a szövetségi kapitányokat is: minden tőle telhetőt megtesz a válogatott olimpiai felkészülési körülményeinek javítása érdekében, és hétfőn – saját zsebből – kifizeti a szövetség jó néhány még kiegyenlítetlen számláját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.