Csőrlátás

Módosították a versenynaptárt, mélyen „belenyúltak” a szabálykönyvbe, a csapatok drasztikusan áttervezték autóikat, és pilóták jöttek-mentek. Azaz semmi különös nem történt a Forma–1 holtidényében, csak ahogyan lenni szokott: az új szezonra szinte semmi sem maradt a régiben.

Az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésével elkezdődött a 2012-es évad legnagyobb, egyben legmeghökkentőbb újdonságainak egyike, a kocsik formája. Miután változtattak az autók elejének magasságára vonatkozó előírásokon – az orr-résznek biztonsági okokból jóval alacsonyabbnak kell lennie, mint a pilótafülkének –, a csapatok zöme különös tervezési megoldást választott. A magassági differenciát azzal hidalták át, hogy az eddigi ék alakú, egyenes orr-részt megtörték egy „lépcsővel”. Emiatt azonban az autók meglehetősen furcsán festenek: a szaksajtóban rendre csak „kacsacsőrű emlősként” említik a konstrukciót.

Az új formaterv fogadtatásáról sokat elárul az is: a szókimondó Juan PabloMontoya, a Forma–1 korábbi pilótája egyszerűen „röhejesnek” titulálta a mai autókat; Felipe Massa bevallotta, hogy megrémült, amikor először pillantott Ferrarijára; s még az általában diplomatikus háromszoros világbajnok Niki Lauda is csak annyit tudott mondani, hogy „nem csak a szép kocsi lehet gyors”.

Noha az autók sokat változtak, az kérdéses, hogy az erősorrend módosul-e. Most úgy tetszik, talán kiélezettebb küzdelmekre számíthatunk, mint tavaly. Egyfelől azért, mert már hat világbajnok – az elmúlt két évben legyőzhetetlen Vettel, továbbá Alonso, Schumacher, Hamilton, Button és a visszatérő, 2007-es győztes Räikkönen – lesz a mezőnyben, másfelől a tavaszi teszteken volt példa arra, hogy az első tizenhét legjobb idő között egy másodpercnél kevesebb volt a különbség. Meglepetésre remekelt a próbákon a két év kihagyás után újra a királykategóriában versenyző Kimi Räikkönen a ma már Lotus néven futó Renault-val, jól szerepeltek a McLarenek, és biztató eredményeket ért el a trükkös aerodinamikaimegoldással hírbe hozottMercedes is.

Bár a címvédő Red Bull látszólag kínlódott, a team alighanem csak altatta a konkurenseket: a csapat mérnökeiről nehéz feltételezni, hogy nagyon mellényúltak volna a tervezésnél, ráadásul tartja magát a pletyka, hogy autójuk az idén sem nélkülöz titkos „forradalmi” újításokat. A Ferrari sem brillírozott a teszteken – a kétszeres világbajnok Fernando Alonso pedig néhány hete még a dobogóra sem tartotta esélyesnek kocsiját –, ám vélhetően az olasz gárda sem nyílt lapokkal játszik, így nem szabad leírni a kétszeres spanyol bajnokot, valamint Massát sem. Az előkészületek során megvillantak a középmezőny csapatai is, például a Sauberé, mindazonáltal egyelőre nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a tavaszi köridőkből. Alighanem fején találta a szöget Sebastian Vettel, amikor az ausztrál rajt előtt kijelentette: „Naphosszat spekulálhatunk a teszteken elért eredmények alapján, de csak az első időmérőn és az első futamon kapunk valós képet az erőviszonyokról.”

Míg a nagy csapatoknál maradtak a már bevált pilótapárosok, addig a középmezőnyben és a sereghajtóknál nagy volt a jövés-menés. A Williams vezetősége például menesztette a huszadik F1-es szezonjára hiába készülő brazil Rubens Barrichellót, és helyére honfitársát, Bruno Sennát igazolta. A Toro Rossónál mindkét korábbi versenyzőt kirúgták, az ausztrál Daniel Ricciardo és a francia újonc, Jean-Eric Vergne kapott lehetőséget. További változás, hogy Pedro de la Rosa a továbbra is jókora technikai lemaradásban lévő HRT versenyzője lett, a Virginből Marussiára keresztelt alakulatnál pedig bemutatkozhat a „pályakezdő” Charles Pic. A Renault-tól elküldött Petrov a tavaly még Lotus, az idénmár Caterham néven futó csapat egyik kocsiját vezetheti 2012-ben.

A tizenkét team huszonnégy pilótája az idén húsz versenyen áll rajthoz – legalábbis a tervek szerint. Mert a futamok kapcsán is vannak bizonytalanságok: a versenynaptárban – a török viadalt „kiütve” – újra helyet kapott az Amerikai Nagydíj, ám Austinban fennakadások voltak az új pálya építésében, így kétséges, hogy átadják-e időben a ringet.

Bár az idei szezon nyitányán a szokásosnál is több a kérdés és a bizonytalanság, nagy csodák ritkán történnek a Forma–1-ben. Igaz,már az is kisebbfajta csoda volna, ha a Red Bull tavalyi egyeduralma után a vetélytársak akár csak kicsit is megszorítanák Vetteléket.

Versenynaptár

Március 18.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne. Március 25.: Maláj Nagydíj, Sepang. Április 15.: Kínai Nagydíj, Sanghaj. Április 22.: Bahreini Nagydíj, Szahir. Május 13.: Spanyol Nagydíj, Barcelona. Május 27.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo. Június 10.: Kanadai Nagydíj, Montreal. Június 24.: Európa Nagydíj, Valencia. Július 8.: Brit Nagydíj, Silverstone. Július 22.: Német Nagydíj, Hockenheim. Július 29.: Magyar Nagydíj, Mogyoród. Szeptember 2.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps. Szeptember 9.: Olasz Nagydíj, Monza. Szeptember 23.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr. Október 7.: Japán Nagydíj, Szuzuka. Október 14.: Koreai Nagydíj, Jeongam. Október 28.: Indiai Nagydíj, Újdelhi. November 4.:Abu-dzabi Nagydíj. November 18.: Amerikai Nagydíj, Austin. November 25.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.