A micsoda micsodája?

A játék röpke háromezer éves múltra tekint vissza, az őshazája Kína, de vajon mikor és hol alapították meg a sportág európai szervezetét? Kvízkérdésnek ez sem lenne rossz: bizony, bizony, 2003-ban Újszászon...

Fehér agrármérnökként dolgozott a hat és fél ezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisvárosban, ám igazi sportemberként élte az életét, s amikor 1992-ben felhúzták a település sportcsarnokát, őt kérték föl annak vezetésére. Az volt a filozófiája, hogy a létesítményben mindenki űzhesse a kedvére való sportot, s miután egy újságcikkben olvasott az idehaza ismeretlen lábtoll-labdáról (arról, hogy egy német gépészmérnök, bizonyos Peter von Rüden Kínában járva egy szálloda ablakából figyelt fel a játékra, majd a kontinensre „importálta” azt), elhatározta: belevág a magyarországi népszerűsítésbe. Az akkor még létező, Von Rüdennel kapcsolatban álló úttörőszövetségtől rendelt tíz labdát, és behajította a gyerekek közé.

Így kezdődött.

A lábtoll-labdáról a legelvakultabb sportrajongók is legföljebb annyit tudnak, hogy egyesben, párosban vagy háromtagú csapatokkal játszható, leginkább a röplabdára hajazó szabályok szerint, a férfiaknál 160, a nőknél 150 centiméteres háló fölött. A sportág két nagyhatalma Kína és Vietnam, Európában Németország mellett Magyarország.

A „labdabehajítást” amúgy romantikus sikertörténet követte: egy évvel később már az újszásziak nyerték Csillebércen az első hazai versenyt. Időközben Fehér felvette a kapcsolatot a némettel – ami nem volt különösebben nehéz, mivel a bárónak a Tiszatónál van nyaralója –, minek nyomán a következő esztendőben Hagenben járt egy magyar különítmény, s bronzérmet szerzett a nemzetközi viadalon. Fehér 1995-ben Kínába vitte tanulmányútra legtehetségesebb tanítványait, s még ugyanabban az évben megalakította a sportág magyarországi szövetségét. Még szép: újszászi székhellyel. A hatvanéves lábtollbarát jelenleg – Von Rüden mögött – alelnök az európai szervezetben, továbbá a világszövetségben is.

Itthon ma már 15 klubban 450 versenyzőt tartanak nyilván, közülük 172-en újszásziak. Fehér azt mondja: a városban gyakran az utcán is azt látni, hogy a fiatalok rugdalják a lábtollt. A kontinensen a németeken, a franciákon, a finneken és persze az Európa-bajnokokkal büszkélkedő magyarokon kívül a szerbek, a szlovákok és a románok is megkedvelték a sportágat; a szomszédok mind Fehér „térítő” munkájának köszönhetően.

És mikor lesz népszerűbb a játék? – kérdezem az atyamestertől, mire a válasz: „Azt hiszem, rosszul pozicionáltuk magunkat. Ha nem a szegény vidéki, hanem a tehetős városi emberek sportjaként terjedt volna el a játék, akkor a menedzserek most alighanem lábtoll-, nem pedig fallabdáznának.”

Azt már csak én teszem hozzá: ha így történik, a tévévetélkedő részvevője is simán talpon maradt volna...

Tollba rúgás