És mégsem kék a jég
Még szép – tehetjük hozzá –, hiszen az osztrák liga negyeddöntőjében három meccs után 2:1-re vezetett a társaság az Olimpija Ljubljanával vívott, az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, ráadásul úgy, hogy a két hazai találkozón Palkovics és társai laposra (7:2-re és 8:1-re) verték ellenfelüket. A következő három mérkőzésen azonban három szlovén siker született, és csütörtök este véget ért a nagy menet a magyar alakulat számára.
Úgy lett 4:2 „oda”, hogy az összesített gólkülönbség 24:17 „ide”...
Csalódott most szurkoló, klubdirektor és újságíró egyaránt, noha az őszi évadkezdet előtt mindannyian aláírták volna ezt a szereplést. Csakhogy a bravúros alapszakasz és a parádés középső etap után már senki nem gondolt arra, hogy a múlt évben a play-offba sem tudott bekerülni az együttes, hanem azt remélte: most már akármi is megtörténhet. Mindennek a tetejébe az a Ljubljana várt a Volánra, amelynek első kapusát –trénerével együtt – eltiltották a párharc előtt, a második pedig megsérült. Eközben a fehérvári oldalon csupa önbizalomtól duzzadó hokis sorakozott: legyen elég annyi, hogy a liga góllistájának első tizenegy helyezettje között – a kiesés dacára – öt fehérvári csatár (Sofron, Ryan, Ladányi, Vas és Palkovics) feszít.
Most persze azt nyomozza mindenki: mi történhetett, mitől borította el az arcokat a vörös köd, miért sokalltak be az utolsó meccsekre az addig oly magabiztos játékosok?
Ocskay azt mondja, alighanem túlnyerte magát a csapat a kiütéssel zárult, ám pontszámban semmiféle pluszt nem adó mérkőzéseken. „Fölöslegesen eldurrogtattuk a patronjainkat” – fogalmaz, és hozzáteszi: fizikailag és pszichésen végül alulmaradtak a kínjaitól nem összeomló, hanem azokból erőt merítő vetélytárssal szemben. Megjegyzi azt is, hogy nem mindenben ért egyet Kevin Primeau szakvezető véleményével, miszerint azért vesztett a Fehérvár, mert a fiúknak nem volt elegendő „play-off-tapasztalatuk”. A sportszakmai okokon túl financiálisan is komoly hozadéka lehetett volna az elődöntőbe kerülésnek.Márpedig az anyagi szempontok jelenleg a legkevésbé sem mellékesek Székesfehérváron, tekintve, hogy a büdzsén százmillió forintos lyuk tátong. Noha a fizetését mindenki megkapta és a jövőben is megkapja, az üzleti partnerekkel éppen most zajló tárgyalásokon nyilván bónuszt jelentett volna a széria sikeres folytatása. Ám az igazgató nincs kétségbeesve: úgy véli, a hiány felét a szezon végéig mindenképpen elő tudják teremteni. Amaradék negyven-ötvenmillió pedig az élő szerződések jövő évi terhére lehívható, így az „előremenekülésre” adott a lehetőség. Ami biztató: a hírek szerint az osztrák liga részvevőit a következő idényben nagyobb hányad illeti meg a bevételekből, így ezzel a többlettel is kalkulálhatnak a szomszédolást hosszú távra tervező Volánnál.
Akad pozitívuma is a búcsúnak, bár feltehetően nem erre vágytak leginkább a kék-fehérek: mivel immár „ráérnek”, a jövő héten bekapcsolódnak a hazai OB I rájátszásába, s minden esélyük megvan arra, hogy elnyerjék sorozatban tizedik bajnoki címüket. Továbbá, ha az előzmények után nehezen megmagyarázható öszszeomlás valós okait sikerül felderíteni, abból a várhatóan tizenöt fehérvári hokissal felálló magyar válogatott is profitálhat az áprilisi – a sors iró niája folytán éppen ljubljanai – B világbajnokságon. Amennyiben ott születne erőn felüli diadal, senki nem bánkódna amiatt, hogy a néhány év alatt a semmiből a nemzetközi „köztudatba” bekerült Fehérvárnak most– még – nem sikerült...
