Napjaink áldatlan állapotú magyar futballjának megvan az első halálos áldozata. A fogadási csalások felderítésének közepette, egy hónappalaz után, hogy betöltötte a negyvennyolcat, egy toronyház tetejéről a mélybe vetette magát Kutasi Róbert, akiről –barátjaként állíthatom – mindent el lehetett képzelni, csak azt nem, hogy ilyesmit követ el. Ez a sokoldalú fiatalember még az őt közelről ismerők körében is mindig kiegyensúlyozottnak tetszett, látszólag könnyedén kezelte a gondokat, örökké derűt árasztottmaga körül. Imádta a futballt, de a labdarúgás iránt érzett szeretete szinte semmi sem volt ahhoz képest, ahogyan a kislányáért rajongott.

Személyiségéből fakadóan megfejthetetlen, mi vitte rá a rettenetes ugrásra.

Ellenben azzal kezdtem:megvan amaimagyar futball első halálos áldozata. Attól fogva, hogy a REAC korábbi edzőjét a fogadási csalások kapcsán előállították, a vidám fiú egyszeriben apatikussá vált, kizökkent önmagából. De még így sem juthatott senkinek az eszébe, hogy arra készül, ami péntekre virradóra bekövetkezett. Ám a Sport Plusz című lapnak – amelyhez 1990-ben úgy került, hogy első díjat nyert az újság tehetségkutató pályázatán –a napokban azt nyilatkozta: „Olyan lettem, mint egy tetszhalott.”

S ma már halott.

Mással ilyenkor nem vigasztalhatja magát az ember: örül, hogy sok éven át a kollégája és a barátja lehetett. Kutasi Róbert kiváló futballszakíróvá nőtte ki magát: tíz esztendővel az után, hogy bemutatkozott a pályán, már a labdarúgó-szövetség sajtófőnökének kérte fel Bozóky elnök és Berzi főtitkár. Mind az újságíró-, mind a labdarúgó-társadalom messzemenően elfogadta, megnyerő egyéniségén túl azért is, mert valóban értett a labdarúgáshoz, játszott a Ganz-MÁ-VAG-ban és a Honvédban is. Noha Kispesten inkább csak a tartalékcsapatban szerepelt, szó szerint jól muzsikált: kiválóan zongorázott, vizsgázott billentyűsként nyugodtan kereshette volna a kenyerét zenészként is. Kedvenc számainak egyike Billy Ray Cyrustól a Fájó, összetört szív volt...

A másik meg a REAC-induló Szikora Róberttől. Tizenegy éve cserélte fel az újságírói pályát a sportvezetői hivatással – bár cikkekkel azóta is gyakran jelentkezett a Nemzeti Sportban és a Sport Pluszban, hogy 2001-ben a REAC-hoz „igazolt” –, s direktorként hasonlóképpen Rákospalota védjegye lett, mint a klubelnök Forgács József (aki mármár úgy szerette őt, akár apa a fiát). De hiába tisztelték a XV. kerületben is, a bundaügyeken nem tudta túltenni magát, és szörnyű lépésével alkalmat adott arra, hogy ezentúl, amit csak lehet, rákenhessenek. (Bár ne lenne igazam...)

Amúgy mindegy már: annál rosszabb semmi sem lehet, mint az a pokoli torony.