Fehérvár: Olimpija-játékok

Megállt az ütő az első harmad hetedik percében a fehérvári szurkolókban, a telt házas közönség azt látta ugyanis, hogy az Olimpija Ljubljana együttese Taylor góljával megszerzi a vezetést (0:1).

Az osztrák hokiliga negyeddöntőjének harmadik hazai pályán rendezett meccse nem úgy indult Kevin Primeau alakulata számára, mint a két korábbi, amikor a Volán laposra verte szlovén riválisát...

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc ötödik felvonása előtt 2:2 volt az összesítés, így aztán sorsdöntő mérkőzést vívott kedd este a két csapat. Ezért is volt különösen fájó, hogy ezúttal a nyomát nem lehetett fölfedezni a magyarokmegszokott, ellenállhatatlan támadásainak. Ráadásul a Fehérvár a második húsz percben is fölismerhetetlen maradt, miközben a vetélytárs csatára, Fraser majd kettétörte a kapuvasat bombájával. Később két teljes percen át kettős létszámfölényben is játszhattak a hazaiak, de ez a lehetőség is kihasználatlanul maradt, miként az a helyzet, amelynek végén torlódás keletkezett a szlovén kapunál, és az azt őrző Lamoureaux-t hordágyon kellett levinni.

A teljes tanácstalanság a záróharmadban is folytatódott, és úgy nézett ki, tíz perccel a vége előtt Pance bevitte a kegyelemdöfést, ám Mihály szépített (1:2). Három és fél perc még hátravolt, de a kapus nélkül, hat mezőnyjátékossal megvívott hajrában sem sikerült semmi.

Az Olimpija Ljubljana 3:2-re vezet, s holnap otthon játszhat. Innen kellene felállni...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.