San Siróból dühöngő

Paolo Tagliavento játékvezető volt a főszereplője az első kettő csúcstalálkozójának, a Milan–Juventus olasz futballbajnoki rangadónak.

A valódi főhős Robinho lett volna, akinek a játékáról mind a La Gazzetta dello Sport, mind a Corriere della Sera áradozott. Az előbbi újság közzétette, hogy a huszonnyolc éves korára 90-szeres brazil válogatott – de a keddi, bosnyákok elleni mérkőzésre meghirdetett Menezes-keretből „kifelejtett” – csatár 73 alkalommal ért labdához, és csak hétszer adta vagy veszítette azt el. Az utóbbi orgánum címeinek egyike pedig az volt: „Robinho szuper, Matri megváltoztatta a mecset.” A Juventus támadója a 69. percben lépett a pályára, a 79. percben lőtt egy szabálytalan gólt (pontosabban: szabályosat, Tagliavento azonban – vélt les miatt – szabadrúgást ítélt), majd a szintén csereként beküldött Pepe átadásából a 83. percben valóban egyenlített (1-1).

Igen ám, de aMilan huszonöt perc elteltével 2-0-ra is vezethetett volna. Miután Nocerino lövése a házigazdák akcióját „elindító” – Robinhóhoz passzoló – Bonuccin irányt változtatva a háló bal oldalába pattant, Mexes fejesét Buffon csak kiütni tudta, és Muntari két méterről a kapuba stukkolt. Buffon ugyan „kipiszkálta” a labdát, de már jóval a gólvonal mögül, s a helyzet olyannyira egyértelmű volt, hogy a Milan játékosainak többsége elindult a gólszerzőt köszönteni. A vörös-fekete futballisták – meg a San Siro közönségének – döbbenetére azonban Tagliavento továbbot intett, és Abbiati bravúrja kellett ahhoz, hogy a Milan létszámhiányos középpályás- és védősorán átrobogó Juve (Estigarribia révén) ne egyenlítsen.

Nem kis skandalum fenyegetett, ám a botrány annak ellenére is elmaradt, hogy a végeredmény meszszemenően kedvező a megsegített Juventusnak. Noha változatlanul a címvédő Milan a listavezető, a vesztett pontok tekintetében a veretlen (tizenhárom győzelmet és tizenegy döntetlent felmutató) Juventus áll jobban. A mostani kimenetel akár döntő is lehet, bár tizenhárom forduló – a Juvének még tizennégy mérkőzése – hátravan. A vendéglátók háborognak is az „elvett” két pont miatt, a mecénás Silvio Berlusconi „elferdített találkozónak” nevezte a meccset.

Milánóban a Juventus ellenfél, Tagliavento mostantól ellenség...

MILAN–JUVENTUS 1-1 (1-0) San Siro stadion, 69 208 néző. Jv.: Tagliavento.

Milan: Abbiati – Abate, Mexes, Thiago Silva, Antonini – Nocerino, Van Bommel, Muntari, Emanuelson (Ambrosini, 72.) – Alexandre Pato (El Shaarawy, 46.), Robinho.

Juventus: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Lichtsteiner, Vidal, Pirlo, Marchisio, Estigarribia (Pepe, 46.) – Borriello (Vucsinics, 54.), Quagliarella (Matri, 69.).

Gól: Bonucci (15., öngól), Matri (83.).

Az élmezőny: 1. Milan 51 pont/25 mérkőzés, 2. Juventus 50/24, 3. Udinese 42/24, 4. Lazio 42/24.

Joggal ideges... Allegri, a Milan edzője
Joggal ideges... Allegri, a Milan edzője
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.