Gyűlik a gond is

A legfontosabb tisztségeket illetően –úgy tudjuk – semmiféle meglepetés nem várható a Magyar Olimpiai Bizottság alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlésén ( Borkai Zsolt elnök és Molnár Zoltán főtitkár újraválasztását kész tényként kezelik sportberkekben), ugyanakkor a MOB-tagság, illetve -elnökség új összetétele kapcsán itt is, ott is forr a levegő.

Amint az köztudomású: az összejövetelre azért van szükség, mert az új sporttörvény értelmében megszűnik jó néhány köztesület (például a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Nemzeti Sportszövetség is), s a jövőben a bizottság úgynevezett szakmai tagozataként működik tovább. A változással funkció is jár: így lesz – mások mellett – MOB-alelnök Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a paralimpiások második embere.

Noha az MTK elnöki tisztét is betöltő politikus újabb szerepvállalása komoly meglepetést okozott a tűz körül lévők körében, Deutsch kinevezésénél akad szaftosabb téma is. Mindenekelőtt Bakonyi Tiboré, aki a kézilabdaszövetség „színeiben” pályázott volna elnökségi tagságra – mindaddig, amíg az MKSZ szerdai vezetőségi ülésén meg nem vonták tőle a bizalmat. Noha a korábbi szocialista főpolgármester-helyettes összegyűjtötte a megfelelő számú ajánlást, a szövetség új irányítói úgy vélték: annál, hogy ő üljön a MOB vezérkarában, még az is jobb, ha senki nem képviseli a sportágat a grémiumban...

Amikor Molnár Zoltánt arról kérdezzük, mit szól ehhez a fejleményhez, a főtitkár nem titkolja meglepődöttségét.

– A magánvéleményemet mondom: legalábbis szokatlan, de az is lehet, hogy példa nélküli a MOB történe tében: néhány nappal a közgyűlés előtt a saját köreiből hívnak vissza egy amúgy minden feltételnek megfelelő jelöltet. Ugyanígy teljességgel rendhagyó, hogy egy szakszövetség lemondjon egy elnökségi helyről, sőt a sportági szervezetek kézzel-lábbal küzdenek minden ilyen pozícióért. Ráadásul Bakonyi Tibor emberemlékezet óta vezető tisztségeket lát el a MOB-ban, s mindig közmegelégedésre végezte a munkáját.

Amikor fölvetjük a főtitkárnak, hogy esetleg politikai befolyás húzódhat a különös döntés hátterében, ő annyit mond:

– Bakonyi úr MOB-tevékenysége sosem függött attól, hogy éppen milyen kormány volt hatalmon.

Hasonlóképpen vihar kerekedett a vívószövetségben is, mert a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győzővel szemben Gémesi György és Nagy Tímea kapott bizalmat a még kiadó két MOB-tagsági helyre a vezetőségtől. Emiatt Kulcsár nyomban lemondott párbajtőr-kapitányi tisztségéről, mire a kétszeres ötkarikás aranyérmesNagy bejelentette: visszalép a nagy előd javára. Ezt a lépést újabb kommentár követte. Csampa Zsolt, a nem egészen egy éve a szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős alelnökeként dolgozó fi deszes országgyűlési képviselő közölte: „Amennyiben Nagy Tímea nem vállalja a jelöltséget, akkor öt helyett csak négyen fogják képviselni a vívást a Magyar Olimpiai Bizottságban.” Az ügy pikantériája, hogy Kulcsár a nemzet sportolójaként, Nagy pedig az Olimpiai Bajnokok Klubjának képviseletében a jövőben is MOB-tag marad. Igaz – miután a bizottság elnökségi tagságára kizárólag a szövetségek állíthatnak jelölteket –, Kulcsár (Bakonyihoz hasonlóan) ettől a lehetőségtől megfosztatik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.