Nagy csapatok, nagyfeszültség

„Minden nagy név a keretben” – írta a Marseille-be utazó Internazionale együtteséről a La Gazzetta dello Sport, de a díszes társaság egybegyűjtése nem jelent semmit, hiszen a Bologna elleni hazai 0-3 alkalmával Julio Cesar, Maicon, Lucio, Zanetti, Cambiasso, Sneijder, Forlan, Pazzini is játszott, pontosabban a pályán volt...

Az Inter sorozatban ötödször maradt nyeretlen a Serie A-ban, sőt egyetlen döntetlen (Palermo 4-4) mellett négyszer úgy kapott ki, hogy még csak gólt sem szerzett (a „bolognai” – valójában: milánói – blamázson kívül: Novara 0-1, AS Roma 0-4, Lecce 0-1). A kék-feketék legutóbbi öt bajnoki mérkőzésének ibolyaszerény mérlegéhez tehát 4-13-as gólkülönbség tartozik...

A csapat a hetedik helyen vesztegel az olasz bajnokságban, és vereségeinek száma (10) erősen megközelíti győzelmeiét (11). Ranieri edző sokak szemében már „béna kacsa”, mivel Moratti klubelnök a múlt heti szégyen nyomán a lefújás pillanatában elhagyta a San Siro stadiont. Ebben a lelkiállapotban kellene valamit kezdeni ma Marseille-ben, ahol korántsem Dream Team vár az Interre – az Olympique a negyedik helyet foglalja el a francia bajnokságban, és hátránya a listavezető PSG-vel szemben tizenkét pont –, ám a házigazda olyan erős feltétlenül van, mint a Novara vagy a Lecce...

Riadó!

A vezényszó nem csupán az Internél hangzott el. Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München sportigazgatója is megkongatta a vészharangot a Bundesliga-tabella utolsó helyén álló Freiburg vendégeként „elért” 0-0 után. Pláne hogy ma este az az FC Basel lesz az ellenfél, amely a csoportkörben kettős csapást mért a Manchester Unitedre (a sváj ciak csak otthon győztek a brit óriással szemben, de az MU számára az Old Traffordban kiszenvedett 3-3 is megrázó élmény volt). „Tudjuk jól, a United nagyobb csapat a Baselnél, ám annál inkább elgondolkodtató, hogy kivívta a továbbjutást vele szemben. A svájci együttest persze nem jellemzi az arrogancia meg az összpontosítás teljes hiánya, mint másokat...”

Rummenigge ezzel nem az MU-ra, hanem saját klubjára célzott, a német bajnokságban bronzérmes pozícióban lévő bajorok köreiben ugyanis táblát lehetne kirakni: vigyázat, nagyfeszültség! Az „FC Hollywood” jó néhány sztárja – vagy magát csak annak gondoló csillaga – meglehetősen frusztrált a keret úgynevezett bősége miatt (ami, ugye, mellőzésekkel is jár), és a svájci bajnokságban hatpontos előnnyel vezető bázeliek legfőbb reménye éppen ez a zaklatottság. „A Bayern idegessége kétségkívül kedvez nekünk” – emlegetik az alpesi országban, ahol azonban azt sem mulasztják el megemlíteni, hogy az FC Basel német csapatok elleni európai kupamérlege nem különösebben előnyös: 2 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség. Így aztán Thorsten Fink, a vendéglátók német edzője nem keltett feltűnést, amikor azt mondta: „Nem mi vagyunk a favoritok.”

Ezzel együtt Németországban felhívják rá a figyelmet: noha Dante, a Mönchengladbach brazil védője a leghamarabb a nyáron csatlakozhat a Bayern Münchenhez, Dante pokla – a freiburgi forma tartósítása esetén – már korábban elérkezhet...

Claudio Ranieri: a „béna kacsa”?
Claudio Ranieri: a „béna kacsa”?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.