Bukarest, 20 ezer

„A meghirdetett időpontban megtartjuk a Románia–Uruguay mérkőzést, és azon magyar játékvezető fúj majd: továbbra is várjuk Kassai Viktort” (képünkön) – válaszolta a Román Labdarúgó Szövetség szóvivője a Népszabadságnak arra a kérdésre, hogy a magyar topbíró vezeti-e február 29-én a Románia–Uruguay meccset, miután a fogadási maffia megpróbálta elérni, hogy a szervezet lecserélje a játékvezetőt.

A Gazeta Sporturilor című sportlap vasárnapi számában azt írta: Mircea Sandu szövetségi elnököt megpróbálták megvesztegetni, hogy Kassai helyett egy bolgár bíró vezesse a barátságos találkozót. A lap úgy tudja: a bolgár szövetség nevében egy nigériai származású belga ügynök, Igdahoro Julius Owen kereste meg Sandut, és 20 ezer dollárt ajánlott fel a „cseréért”. Az újság szerint a csalók azt hitték, Kassai a román szövetség főtitkárának, Adalbert Kassainak a fia, így könnyebben célt érnek. A Gazeta úgy értesült: a közvetítők a Spanyolország–Venezuela mérkőzést ajánlották volna Kassainak, ha sikerül nyélbe ütni a cserét a bolgár játékvezetővel.

Paul Zaharia szóvivő – lapunk kérdésére – cáfolta a Gazeta Sporturilor cikkében foglaltakat. Elmondta: az ajánlattevő nem az elnököt kereste meg, hanem a szövetség központjába telefonált, majd elektronikus levélben erősítette meg javaslatát. Zaharia nem árulta el a közvetítő kilétét, azt viszont megemlítette: az illető húszezer dolláros „kártérítést” ajánlott Kassai „helyettesítésére”, és hozzátette, hogy levelét elküldte „a másik szövetségnek is”. A szóvivő arról sem beszélt, melyik ország szövetségéről van szó. Azt azonban tudatta: az utóbbi továbbította a levelet a román szervezethez. „Arra voltak kíváncsiak, hogy valóban szeretnénk-e tőlük bírói gárdát, és közölték, hogy várják a román szövetség hivatalos felkérését. Természetesen értesítettük Sandu elnököt, majd a teljes levelezést átküldtük az illetékes szerveknek.”

Zaharia leszögezte: az affér semmilyen módon nem befolyásolja a Románia–Uruguay mérkőzés megrendezését, föl sem merült, hogy a találkozót lefújják. „A Román Labdarúgó Szövetség már a múlt év augusztus 10-re kitűzött Románia–Argentína mérkőzés előtt megállapodott a magyar szövetséggel Kassai Viktor meghívásáról. Miután az említett meccs elmaradt, megegyeztünk, hogy Kassai dirigál majd az Uruguay elleni találkozón” – mondta a szóvivő.

Paul Zaharia szerint a román sajtóban nagy vihart kavaró ügy mögött félreértés húzódhat meg. „Sandu elnök valóban beszélt a közvetítő próbálkozásáról a másodosztály közgyűlésén, de szó sincs arról, hogy személyesen vele léptek volna kapcsolatba. Itt nincs bundaügy, csak egy szerencsétlen próbálkozás, amelyet azon nyomban visszautasítottunk.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.