Véget ért az olasz meló

Még a pirkadatot sem várta meg Fabio Capello, az angol válogatott előző nap lemondott szövetségi kapitánya: a tréner csütörtökön a sötétség leple alatt hagyta el chelsea-i otthonát, bár távozását így is megörökítették a szokatlanul hideg idő ellenére kitartóan várakozó tudósítók.

Az olasz maestro angliai kudarcához hozzájárult katasztrofális nyelvtudása. Ám ezúttal örülhetett hiányos ismereteinek, mert így talán nem értette meg a brit sajtóban róla megjelent megsemmisítő cikkeket. Capello csak egy a sikertelen angol szakvezetők sorában, akiknek bukását nem feltétlenül a pályán történtek, hanem szerencsétlen sajtónyilatkozatok váltották ki. Glenn Hoddle helyzete 1999-ben például amiatt vált tarthatatlanná, hogy egy interjúban kifejtette: a fogyatékosok korábbi életükben elkövetett bűneikért lakolnak. Sven-Göran Erikssont, az első külföldi angol szövetségi kapitányt a 2006-os világbajnokság előtt Mazher Mahmood, a News of the World munkatársa húzta be a csőbe, amikor arab álsejkként elhitette vele, kész megvenni az Aston Villát, és őt szerződtetné szakvezetőnek. Fabio Capello egy vasárnap esti, Olaszországban tett megjegyzésével haragította magára a labdarúgó-szövetséget. A 65 éves kapitány – meglepetésre – elhatárolódott az FA két nappal korábban bejelentett döntésétől, amely megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől John Terryt.

Amint arról többször is beszámoltunk, a középhátvéd, aki egyben a Chelsea csapatkapitánya, a „kékek” őszi, QPR elleni találkozóján fajgyűlölő szavakkal illette Anton Ferdinandot. Az ügy bírósági tárgyalását az eredetileg remélt tavaszi időpont helyett csak az Európa-bajnokság után tartják meg.Míg az FA azon a véleményen volt, hogy a rasszizmus túl kényes téma Angliában ahhoz, hogy Terry vezetői pozíciója ne okozzon feszültséget a pályán és azon kívül, Capello ártatlannak tekintette a Chelsea-legendát mindaddig, amíg a jogi eljárás nem bizonyítja be annak az ellenkezőjét. A Wembley stadionban szerda délután tartott megbeszélésen Capello elégedetlenségének adott hangot, mert az FA nem konzultált vele, annak elnöke, David Bernstein pedig világossá tette, az igazgatóságot felháborította az Itáliában elhangzott kritika. A nem egészen másfél órás megbeszélés végén Capello benyújtotta lemondását, amit az FA elfogadott. A két fél bizalmasan kezeli a végkielégítés mértékét.

A korábban a Milannal, az AS Romával, a Juventusszal és a Real Madriddal bajnokságot, a Milannal Bajnokok Ligáját is nyert Capello príma rekordot hagy maga után: a világ- és Európa-bajnoki selejtezőkön, illetve a barátságos mérkőzéseken 66,7 százalékos győzelmi arányt produkált. Ám a dél-afrikai világbajnokságon Anglia már a csoportmérkőzéseken csalódást okozott, majd a legjobb tizenhat között 4-1-es vereséget szenvedett Németországtól. A művészetek és a nemes borok iránt vonzódó szakvezető merev, távolságtartó modora, szigorúsága nem tette népszerűvé az öltözőben, nem igazán értette meg, mi mozgatja az angol futballt, míg a brit sajtóval már csak alig fejlődő angolsága miatt sem tudott kommunikálni.

Mint erre a hirtelen szakítást követően lázba jött angol futballisták –Michael Owen, Wayne Rooney, Rio Ferdinand, Joey Barton és sokan mások – Twitter-üzeneteikben rámutattak: négy hónappal az Eb kezdete előtt Anglia szövetségi és csapatkapitány nélkül maradt, sőt legjobb játékosát, Rooney-t az első két mérkőzéstől eltiltották. A bukmékerek a Football Association csütörtök délre meghirdetett sajtótájékoztatója előtt anynyira biztosra vették Harry Redknapp kinevezését, hogy már nem is vettek fel fogadásokat. Különös egybeesésként a Tottenham Hotspur ugyancsak 65 éves menedzserét éppen szerdán mentette fel a southwarki bíróság az adócsalás vádja alól.

Ám meglepetésre a sajtótájékoztatón Bernstein nem is említette Redknapp vagy bárki más nevét a szövetségi kapitányi tisztséggel kapcsolatban. A február 29-i Anglia–Hollandia barátságos válogatott találkozóra a tapasztalt futballista és szakvezető, Stuart Pierce, a 21 éven aluliak edzője készíti fel a csapatot. Bár egész Anglia angol vagy legalábbis brit szövetségi kapitány után kiált, a menedzsment legfontosabb célja, hogy a hosszú távú tervezés jegyében a legalkalmasabb embert találja meg a pozícióra.

Mindenesetre az FA elnöke köszönetet mondott munkájáért a „méltóságát és tisztességét” mindvégig megőrző Capellónak, akitől a híresztelésekkel ellentétben civilizált módon, kézfogással vált el.

Bye, bye, Capello!
Bye, bye, Capello!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.