Védhető és védhetetlen
- Szokott álmodni a kézilabdáról?
- Nem, éjjelente aludni szoktam.
- Akkor kilőtte a második kérdésemet, úgyhogy másképp teszem fel azt: a franciák vagy a szlovének elleni meccs jut-e eszébe többször?
- Magamban nem morfondírozom már a történteken, viszont a társak gyakran szóba hozzák a szerbiai napokat. Természetesen főleg a franciák elleni brillírozást és az izlandiakkal meg a szlovénekkel szembeni mélyrepülést.
- És mire jutnak?
- Csupán arra az egészen földhözragadt magyarázatra, miszerint minden meccs más. Hozzáteszem, egyöntetű a véleményünk: összességében nem teljesítettünk rosszul, hiszen döntetlent értünk el az oroszokkal, majd – bár mindenki azt hitte, két sima vereség következik a csoportban – ikszeltünk a spanyolokkal is, a franciákat pedig fantasztikus játékkal legyőztük. Ezek után következett Izland és Szlovénia, ránézésre az előzőeknél két gyengébb ellenfél, mégsem tudtunk pontot szerezni, az utolsó, a horvátok elleni találkozóra pedig újra feltámadtunk.
- Valami olyasmit találtam írni az Európa-bajnokságot értékelő cikkben: olyan nincs, hogy egy magasugró az egyik nap átviszi a 230-at, a következőn meg leveri a 180-at. A magyar csapattal mégis ez történt...
- Csak ismételni tudom magamat: minden meccs más. Izland ellen tényleg pocsékul játszottunk, Szlovéniával szemben azonban a legkevésbé sem. Harminc gólt dobtunk, és ennyivel muszáj lett volna nyerni. Úgy persze nem lehetett, hogy én, aki a franciáknak kivédtem a szemét, ezen a mérkőzésen egyetlen labdát fogtam, és társam, Mikler Roland is mindössze hármat. Nincs mit szépíteni a dolgon: ez elfogadhatatlan, minden kritikán aluli teljesítmény.
- A tévéstúdióban szakértőként elemző edző, Laurencz László úgy fogalmazott: ez még hetesvédési statisztikának is kevés lett volna... Én viszont azt mondom: a kapott gólok zöme tényleg szinte hétméteresből született, hiszen az átjáróházhoz hasonlító védekezés miatt teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a kapusok. Egyetért ezzel?
- Csak részben, mert beszedtünk azért jó néhány lövést szélről is, bravúrt meg egyáltalán nem mutattunk be. Még egyszer mondom, ez elfogadhatatlan. Pláne annak fényében, hogy ha csak hárommal több lövést hárítunk, a kapusmutató akkor is szörnyű marad, de a meccset megnyerjük.
- Rosszul ébredtek aznap?
- Az előzményeknek semmi közük ahhoz, hogy mit nyújtunk a pályán. Ellenben az nagyon is befolyásolja a produkciót, hogy a mérkőzés elején sikerül-e önbizalmat merítenünk, mellénk pártol-e a szerencse. Ha nem, a kapus – és vele együtt az egész csapat – mind mélyebbre csúszik a lejtőn, és sehogysem tud visszakapaszkodni.
- Akadnak, akik a hektikus játékot azzal magyarázzák: a társaság fizikailag és lelkileg is alkalmatlan arra, hogy a sorozatterhelés közben háromnál több meccset vívjon meg elfogadható színvonalon. Ehhez mit szól?
- Kondícióban nem érzékelek semmiféle gondot. Furcsa is lenne, ha azok a játékosok, akik hétről hétre Európa-hírű csapatokban lépnek fel, nem bírnák erővel. Ellenben mentálisan valóban nincs minden rendjén: az Eb intő jel volt, hogy pszichésen van hová fejlődnünk. Biztos vagyok például abban, hogy a franciák elleni, mondhatom, világraszóló sikerünket tudat alatt képtelenek voltunk feldolgozni, talán még meg is ijedtünk önmagunktól.
- A magyar válogatott nyolcadik lett a kontinenstornán. Valójában hol lett volna a helye?
- Bár az elutazás előtt szerintem mindannyian aláírtuk volna a megszerzett pozíciót – hiszen rendkívül sűrű az élmezőny –, mégis azt mondom: ennél valamivel előrébb tartunk. A pozitívumokból kell építkeznünk, továbbra is a legnagyobb erényünkre, a csapatszellemre kell alapoznunk a svédek, a macedónok meg a brazilok elleni tavaszi olimpiai selejtezőre, és akkor nem lehet baj.
- Ha tisztában van az együttes legfőbb erényével, felteszem, ugyanilyen pontosan látja a legjelentősebb hiányosságot is...
- Megengedhetetlen, hogy a vár, amit iszonyatos energiákkal felhúzunk, szempillantás alatt romba dőljön. Az összeomlásra való kétségtelen képességünktől mihamarabb meg kell megszabadulnunk.
