PRObléma

A TV2 – az őszi, mérsékelt sikerrel járó akció után – újra a PRO4 nevű csatornára száműzi a labdarúgó Bajnokok Ligája-meccseket. A médium az évad elején a csoportmérkőzések áthelyezésével próbálkozott, ám a találkozók néhány hét után újra az „anyaadón” tűntek fel.

Aligha a társaság elöljáróinak hirtelen megvilágosodásának köszönhető, hogy a BL-nek nem kellett hosszú távon a hozzávetőleg tizenhat százalékos lefedettségű PRO4-en „parkolnia”. Hihetőbb az a verzió, mely szerint az UEFA javasolta, hogy „látható” adón sugározzák a találkozókat.

Ezt támasztja alá az is, hogy a vállalat a múlt héten újra előállt a költöztetés ötletével: ezúttal az egyenes kieséses szakasz mérkőzéseit küldi a PRO4-re. A határozat egyúttal azt jelenti: Magyarországon nem az nézi a BL-t, aki akarja, hanem aki tudja. (A Digi Sport, a másik jogtulajdonos a háztartások körülbelül egyharmadában érhető el.) A TV2 döntése üzleti szempontból érthető és indokolt. A nagy kereskedelmi csatornák elvárásaihoz képest a Bajnokok Ligája-program gyengén teljesített: a nagy befektetéshez képest kevés nézőt hozott.

A csalódás után már nyomon követhető volt a leépülés. Amikor a vállalat megvásárolta a jogokat, prémiumtermékként pozicionálta a klubsorozatot. Gundel Takács Gábor príma kulisszák között vezette a műsort, a mérkőzéseket a kitűnő Hajdú B. István, Méhes Gábor kettős kommentálta, a helyszínen „pályaszéli” riporter segítette a munkát. Az idill nem tartott sokáig, a műsorkészítők a költségek csökkentésére törekedtek, így az említettek közül csupán Hajdú maradt az utóbb már az itthoni stúdióból közvetítő „stábban”. A cég mostani lépése egyértelmű üzenet: a csúcsfutball Magyarországon nem versenyképes fő műsoridőben a nagy kereskedelmi csatornák hétköznapi kínálatával.

A meglepő az, hogy a TV2 korábban elhitte: az lehet. A labdarúgás – az utóbbi évtizedekben mindinkább leépülő hazai futball hatására – sem korábban nem vitt, sem most nem játszik számottevő szerepet ezeknek az adóknak az esti programjában. A piac azóta beárazta tévedését, így most a kár minimalizálásával próbálkozik. (Egyébiránt, ha az UEFA beletörődik, hogy nálunk a kis csatornákra „menekítik” a BL-t, az akár pecsétet is üthet arra: mifelénk nincs komoly érdeklődő az áru iránt. A nagyobb cégek távolságtartása érthető, amennyiben a történelmi csúcsot jelentő 2009-es Levszki Szófia–Debrecen selejtező is legföljebb egyharmados nézettséget hozott.) Ha egy magyar csapat évről évre kvalifikálta volna magát a főtáblára, akkor esetleg lett volna esély az üzleti sikerre.

A TV2 most azzal vigasztalja a drukkereket, hogy az elődöntők és a döntő visszatér a kurrens csatornára. Meglehet, nagyobb sikere lenne, ha azzal hirdetne: az idén lejár az UEFA-val kötött szerződése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.