Melbourne-maraton
A hölgyeknél a fehérorosz Viktorija Azarenka a bajnok és az újdonsült világelső. Szakmáról ezúttal szó nem eshet! Hogy is elmélkedhetnénk itt tenyeresről meg fonákról, taktikáról vagy technikáról, mikor a wagneri operák hosszúságával vetekedő, bámulatos színielőadás művészeiről illik szólni. Arról a két fiatalemberről, aki bámulatos produkcióval ajándékozta meg a centenáriumát ünneplő tenisztorna 15 ezres publikumát meg a tévénézőket szerte a világban. S félretéve a szimpátiát, drukkeri önmagunkat, ezt a döntőt látva már a találkozó első szakaszában megfogalmazódhatott bennünk – s hol volt ekkor még a drámai végjáték? –, hogy bárki is nyerjen, ritkán látható magas színvonalú játékot és izgalmakat hoz az esztendő első Grand Slam-tornájának fináléja. S ahogy telt az idő, semmit sem csökkent az iram, a lendület, a színvonal – az ötödik óra végén is sorozatban csodálhattunk meg mindkét oldalon olyan ütéseket, melyekből ha kettőt-hármat hoz egy átlagos teniszmeccs, már akkor elégedettek vagyunk a látottakkal.
Kalapot emelhetünk a szereplők előtt, ámulva azon: milyen fizikai erőnlét és szellemi frissesség kell ahhoz, hogy mindvégig ugyanazzal az intenzitással, minimális hibaszázalékkal hozzák tudásuk legjavát. Hiszen kétszáz kilométer körüli szervák sisteregnek a háló felett, ezernyi rövid vágtára kényszerül a játékos, szusszanásnyi ideje sincs, máris érkezik a következő gyilkos ütés. Csak védekezéssel nem lehet célba érni, a győzelemhez állandóan támadásban kell maradni. Ha úgy adódik, hat órán át.
S aki békés ütögetésnek minősíti a sportágat, gondoljon csak bele, mennyi fordulatot s elpackázott esélyt hozott ez a döntő is, melyen 4 óra 28 percnyi játék után Djokovics kétlabdányi közelségbe került a tornagyőzelemhez (a tie break során 5:3-ra vezetett, s adogatott…), aztán 5 óra és 12 percnyi játékot követően már Nadal látszott az abszolút esélyesnek (a döntő játszmában 4:2-nél szerválhatott az előny növeléséért), s amikor a szerb „visszajött” a meccsbe, 5 óra 45 perc után, 5:5-ös állásnál még mindig kérdéses volt, ki nyer. Miként pár perccel később, a szerb 6:5-ös vezetésénél, 30:30-nál is úgy fogalmazódott meg a kérdés, hogy mi következik: bréklabda vagy meccslabda?
Djokovics hozta az utolsó két pontot, s azt követően, hogy pénteken ötórás thrillert vívott Murray ellen, most egy újabb maratoni csatában bizonyította, hogy tenisztudásban, erőnlétben és küzdeni akarásban is a sportág legjobbja. Sorozatban hetedik egymás elleni mérkőzésükön is legyőzte a rangsor második helyén álló Nadalt, aki az elveszített wimbledoni és US Open-finálé után ezúttal is fejet kellett hajtson „Djokó” előtt. „Rafa” herceg detronizálni akarta a királyt, s talán most állt legközelebb a terv megvalósításához, hiszen nagyszerűen játszott az utolsó pillanatig, mégsem sikerült a trónfosztás. A 2,3 millió dolláros fődíj a szerb számlájára vándorol, ám Nadal vélhetően nem azért szomorkodik, hogy ő „csak” 1,15 millióval gazdagodik – a tovatűnt győzelmi esély inkább bánthatja…
A hölgyeknél már az elődöntőben kiderült, hogy a tavalyi győztes belga Kim Clijstersnem tud duplázni– legyőzője, a fehérorosz Viktorija Azarenka a fináléban is ellenállhatatlan volt, s élete első Grand Slam-tornájának megnyerésével egyben a világranglista élére is ugrott. A döntőben a négyszeres Grand Slam-bajnok orosz Marija Sarapova elsüllyedt a maga ásta fekete lyukban – mentális felkészültsége ezúttal a torna korábbi mérkőzésein nem hagyta cserben, ám a zárómeccsen látványosan öszecsuklott.
Döntők:
Férfiak: Djokovics (szerb,1.)–Nadal (spanyol, 2.) 5:7, 6:4, 6:2, 6:7, 7:5.
Nők: Azarenka (fehérorosz, 3.)–Sarapova (orosz, 4.) 6:3, 6:0.