Császár: király!

Mindenekelőtt azért kellett szorítani a férfi kézilabda Európa-bajnokság újvidéki csoportjának szerdai játéknapján, hogy a franciák jól verjék el az oroszokat.

A remény azonban csak félig-meddig vált valóra, tekintve, hogy Karabatic és társai „csak” négy góllal (28:24) múlták felül a magyarok ellen döntetlenre mérkőző vetélytársat, így annak gólkülönbsége nem romlott oly mértékben, mint szerettük volna...

Akadtak persze, akiknek a franciáknál is jobban szorítottunk: Mocsai Lajos játékosai azzal a spanyol csapattal találkoztak, amely az első napon – nem akármilyen meglepetésre – legyőzte az utóbbi évek „örökös” aranyérmesét, a francia sztárkülönítményt. De nemcsak ezt figyelembe véve mondta szakember és szurkoló, hogy nagy szám lenne, ha sikerülne nyerni, hanem azért is, mert a vetélytársat már az Eb-t megelőzően is jóval magasabban jegyezték a mieinknél.

Eleinte nem volt sok ok az örömre, tekintve, hogy a magyar védelem a vetélytársat kizárólag szabálytalanul tudta megakadályozni a gólszerzésben. Illetve úgy sem, hiszen Canellas biztos kézzel vágott be egymás után három hétméterest (0:3). A folytatásban viszont pazar figurákat mutatott be a nagy kedvvel – s ami ennél is fontosabb: eredményesen – játszó Mocsai Tamás vezérletével mindinkább magára találó társaság, s mivel a bal szélen Iváncsik Gergő, középen pedig Császár is remekelt, a 19. percben már magyar előnyt mutatott a nagytábla (9:8).

A szünet előtt két perccel 12:10 volt „ide”, de Laluska kiállítása után aggódhattunk, hogy esetleg elfogy az előny, a spanyoloknak azonban be kellett érniük a differenciaminimálisra csökkentésével, mert a hajrában az ugyancsak kiválót nyújtó Mikler büntetőt hárított (12:11).

A riválistól a tavalyi vb-n elszenvedett hatgólos „zakó” nyomai a legkevésbé sem látszódtak a magyarokon, s amikor megkezdődött a második félidő, már reálisan kalkuláltunk azzal, hogy sikerülhet a bravúr.

A térfélcserét követően negyedórán át úgy ziháltak egymás nyakán a felek, hogy ember meg nem mondta, mi lesz a verejtékes csata vége, ám az mindenképpen reménykeltő volt, hogy a vezetést nem tudta átvenni a rivális.

Egészen a 46. percig (16:17), és a lelátón vagy éppen a tévéfotelben izzadókban fölvetődhetett: itt a fordulópont. Szerencsére a pályán lévő magyarok cseppet sem pánikoltak, így aztán a hajrának úgy vághatott neki az együttes, hogy bármi lehet.

Egyik válogatott sem érdemelt vereséget, s végül nem is kapott ki... Noha hat perccel az utolsó dudaszó előtt két góllal meglépett az ellenfél, a krimibe illően izgalmas finis magyar happy endet hozott. Amikor már csak 19 másodperc volt hátra, 24:23-ra vezettek a spanyolok, Szöllősi azonban büntetőt harcolt ki, az időn túli hétmétereshez pedig Császár állt oda. És – ahogyan a korábbi négy alkalommal – ezúttal is a hálóba bombázott (24:24).

Érdekel még valakit az oroszok gólkülönbsége?

Eredmények:

C csoport: Magyarország–Spanyolország 24:24, Franciaország–Oroszország 28:24.

Az állás: 1. Spanyolország 3 pont (53:50), 2. Franciaország 2 (54:53), 3. Magyarország 2 (55:55), 4. Oroszország 1.

D csoport: Horvátország–Szlovénia 31:29, Izland–Norvégia 34:32.

Az állás: 1. Horvátország 4, 2. Izland 2 (63:63), 3. Norvégia 2 (60:61), 4. Szlovénia 0.

Laluska és Maqueda. Micsoda éjszaka volt...
Laluska és Maqueda. Micsoda éjszaka volt...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.