Négycsillagos fotel?
Ücsörgött reggel a konyhában, éppen a teáját kavargatta, amikor egyszer csak bekattant valami: megpróbálom megint?
Annyi igaz a dologból, hogy otthon voltam. Ment a tévé, a nyári, sanghaji világbajnokságon játszottak a fiúk, én meg egy fotelből néztem őket. Különös érzés fogott el; olyan, amilyen már évek óta nem. Hiányérzetem támadt. És az is maradt, tartósan.
Az említett érzés éppenséggel elfoghatta volna már 2009-ben meg 2010-ben is...
Talán az olimpia közelsége volt az oka. Valamiféle belső hang szólalt meg bennem, hogy most még akadhat egy lehetőségem.
Mennyiben más négyszeres, mint háromszoros olimpiai bajnoknak lenni?
Ami a hétköznapokat illeti, alighanem semmiben. Ha sikerülne, nem lennék boldogabb ember annál, mint amilyen most vagyok. Viszont – Birossal, Kiss-sel és Szécsivel együtt – egyedülálló, hangzatosabban történelmi tettet hajthatnék végre. Ami azért erős ösztönzést ad.
Vasárnap Fehérváron, az utolsó, németek ellenimeccsen győzelmet érő gólt szerzett. Tekinthetjük ezt a sikeres viszszatérés jelképének?
Meg nem mondom, de az biztos: jót tett a lelkemnek, hogy így alakult. Ugyanakkor bitangul elfáradtam a tornán. De ezen nem csodálkozom, az elmúlt években a decemberi, januári időszakban szinte a víz közelébe se mentem, nemhogy meccseket játszottam volna. Ráadásul Fehérvár után szerdán Horvátországba utaztunk. Bár Varasdon két góllal kikaptunk, azt hiszem, nincs ok az aggodalomra: a sérülések miatt center, na meg Biros nélkül álltunk fel, úgyhogy a vetélytárs is tisztában volt vele, ez nem az a magyar csapat, amely az Eb-n szerepel. Biztos vagyok benne: az olaszok elleni, hétfői nyitómeccsen már klappol majd minden.
Bízzunk benne, de mindenki tudja: Eindhoven csupán egy állomás London felé. Hová helyezi a jelenlegi válogatott játékerejét a Sydney-ben, az Athénben, illetve a Pekingben járt együtteséhez képest?
Röviden: nagyon jó csapatunk van. Hosszabban: az összehasonlítgatás mindig sántít, úgyhogy jó szívvel nem is vállalkoznék ilyesmire. Ami tény: a mostani garnitúra átlagéletkora magasabb valamennyi korábbiénál, ám ezt akár pozitívumként is felfoghatjuk. Tapasztalatban, érettségben nem lesz hiány. Bennünk van az újabb aranyérem.
És még melyik együttesben van benne?
Irtózom attól, hogy egy-egy világverseny előtt esélyeket latolgassak. De most viszonylag egyértelmű a helyzet: a magyar, szerb, horvát, montenegrói négyesből, esetleg a vb-címvédő olaszokkal kiegészülő ötösből kerül majd ki a bajnok.
Ám egyvalami máris a többiek fölé helyezi a magyarokat: a londoni medencében kizárólag a mi csapatunkban úszkálnak majd olimpiai aranyérmesek...
Mivel kétezer óta csak mi nyertünk a játékokon, ez valóban így van. És úgy gondolom, nem is mellékes körülmény. Ahogyan Kemény Dénes kapitány mondta nemrégiben: amikor a riválisok meglátnak majd bennünket a falu ebédlőjében, biztosan megborzonganak kicsit, hogy egyáltalán le lehet-e győzni ezeket egy olimpián?!
Peking után aligha gondolta, hogymég London előtt is mint a válogatott oszlopos tagja ad interjút. A világ nyolcadik csodája lenne, ha négy év múlva, Riót megelőzően megint ebben a minőségében nyilatkozna?
Az lenne.
