Azt a hétszázát!

Bizonyos szempontból „jót tett” szurkolóival a magyar labdarúgó-válogatott, hogy – negyvenéves szokás szerint – nem vívta ki a részvétel jogát az idei Európa-bajnokságra.

Honfitársaink selejtezőcsoportjából, ugyebár, a hollandok és a svédek jutottak tovább, e két együttes pedig Ukrajnában játssza mérkőzéseit a kontinenstorna első szakaszában.

Nagy dilemma lenne a magyar drukkerek számára az utazás, főként a jelenlegi gazdasági helyzetben. Merthogy a keleti túra még a hollandok, a dánok, a németek, az angolok, a franciák, a svédek számára is megterhelő lesz. (Az írekről meg a portugálokról nem is beszélve.) Elvégre Ukrajnában nincs elegendő szállodai férőhely, ezért az ottani szervezők azt fontolgatják: kollégiumokat és laktanyákat is megnyitnak a futballturisták számára. Ezek komfortja legalábbis kétséges, mint ahogyan azoké a hosteleké is, melyek szobáit csillagászati áron kínálják a vendégeknek. Kijevben a diákszálló kategóriájú, egycsillagos létesítmények egyikében éjszakánként csaknem 500 euróba kerül a háromágyas elhelyezés, míg egy kétcsillagos hostelben 661, illetve 875 euróért lehet három ágyat rendelni, attól függően, hogy a mellékhelyiség közös (azaz a folyosón van-e) vagy sem.

Az ukrán főváros vagy Harkov apartmanjai sem sokkal olcsóbbak: öt éjszakára 1600 és 2800 euró közötti összegért (vagyis naponta 320–560 euróért) lehet kivenni azokat. A kempingekben éjszakánként 70 eurót kell leszurkolni egy sátorért, míg abban a háromcsillagos hotelben, melyben máskor 72 euróért adják a szobát, az elődöntő idejére 550, a döntő napjaiban 700 euróra emelkedik az ár. (Azért írjuk, hogy „idejére” meg „napjaiban”, mert legkevesebb három éjszakát ott kell tölteni, különben elutasítják a rendelést.)

A legkevesebb férőhely egyébként Donyeckben és környékén van – a negyedik ukrán helyszín Lvov –, és a kalandot kedvelők sem reménykedhetnek abban, hogy hálókocsiban, esetleg az autóban töltik az éjszakát. Az Eb városai ugyanis sok száz kilométernyire vannak egymástól – Kijev és Donyeck között például 730 km a távolság –, a vasúti közlekedés pedig hosszadalmas és kényelmetlen, s az autóutak is „rázósak”. Az ottani sajtó, noha általában nem bírálja a körülményeket, olykor megemlíti, hogy a nyugati turistákat alighanem meglepetések érik, ám Ukrajnában sokan mondják: valószínűleg jó ideig ez lesz az első és az utolsó ilyen formátumú sportesemény, amelyet az ország megrendezhet.

Amúgy a lakosság átlagkeresete 150 és 200 euró között van.

Lengyelországban jobb a helyzet, a kontinenstorna szempontjából azért is, mert ott több a szálloda, de a hotelek a társrendező országban is megkérik a magukét. Az egycsillagos varsói hotelek egyikében 175 euró az Eb-ár, a háromcsillagos kategóriában pedig 200 euró a minimum, attól függően, hogy a szálló a fővárosban, illetve Gdanskban, Poznanban, Wroclawban van-e. Pontosabban: 110 euróból is ki lehet jönni éjszakánként, ha – mondjuk – Varsótól 35 kilométernyire vesz ki szobát az ember...

Azt nem tudni, hogy minden idők legértékesebb labdarúgó Európa-bajnoksága következik-e június nyolcadikától.

Az viszont biztos, hogy a legdrágább lesz...

Az ukrán stadionok ötcsillagosak. A képen a donyecki létesítmény
Az ukrán stadionok ötcsillagosak. A képen a donyecki létesítmény
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.