Foy bíró vagy fúj, bíró?

Négy napra húzta el az Angol Labdarúgó Szövetség az FA Kupa harmadik, a legjobb harminckettő közé jutásról döntő fordulóját (utolsóként hétfő este az Emirates stadionban fogadja az Arsenal a Championshipben szereplő Leedset). Megjegyzendő: az alapítás évadában, 1871–72-ben még csak tizenöt, az idei – a háborús évek kiesése miatt – „csupán” a 129. kiírásban már 763 csapat jelentkezését fogadták el a világ legrégebbi direkt kieséses labdarúgótornájára. Az Angol Kupa legnagyobb vonzereje, hogy álmok, tündérmesék válnak valóra, több ligával alacsonyabban játszó – akár amatőr – csapatok rendszeresen ütnek el a továbbjutástól a papírforma szerint lényegesen esélyesebb gárdákat.

Az FA Kupa másik érdekessége, hogy a sorsolásért kizárólag Fortuna felelős. Így fordulhatott elő, hogy már ebben a korai szakaszban összekerült a Manchester City és a Manchester United, a Premiershipet jelenleg vezető két rivális szomszéd.

Mindkét csapatra súlyos nyomás nehezedett a találkozó előtt. A City –abu-dzabi tulajdonosának, Manszur sejknek köszönhetően – a világ leggazdagabb csapata és a trófea védője, ráadásul a mostani bajnokságban mindössze kétszer kapott ki (egy felejthetetlen mérkőzésen az Old Traffordban 6-1-re kiütötte az MU-t is). Ám Roberto Mancini tréner bánatára a Touré testvérpár, a nélkülözhetetlen Yaya és a könnyebben pótolható Kolo már elutazott az Afrikai Nemzetek Kupájára, így a derbin nem számolhatott az említettekkel. Ugyanakkor a tizenkilencszeres angol bajnok, a United miniválságon ment keresztül: Sir Alex Ferguson szilveszteri hetvenedik születésnapján a Blackburn, majd néhány nappal később a Newcastle ellen is vereséget szenvedett. A dolog jelentőségéről annyit: több mint tíz éve nem fordult elő, hogy a „vörös ördögök” sorozatban háromszor kaptak volna ki.

Most, az Etihad stadionban a 3-2-es győzelmet arató MU igazolta hírnevét, azt, hogy mindenki másnál jobban képes felülkerekedni a nehéz helyzeteken. A drámai mérkőzés első tíz perce igazolta a várakozásokat, ekkor a City játszott veszélyesebben. Az MU az első támadását a tizedik percben vezette, és az rögtön eredményes is volt. Antonio Valencia beadását Wayne Rooney védhetetlenül fejelte a Premiership leghórihorgasabb játékosa, a több mint kétméteres Costel Pantilimon hálójába. A köpcös csatár az indokoltnál szenvedélyesebben ünnepelt, trikójára varrott emblémájának csókolgatásával jelezte, hogy – a legfrissebb találgatásokkal ellentétben –a Unitedben látja a jövőjét.

Alig két perccel később újabb csapás érte a Cityt: ekkor Chris Foy játékvezető – egyáltalán nem megalapozottan – leküldte a pályáról Vincent Kompany csapatkapitányt a Nanival szembeni kétlábas szerelése miatt . Kapitális hiba, döntő tévedés volt, annál is inkább, mert kereken fél óra elteltével az MU a fiatal Danny Welbeck góljával megduplázta vezetését, amikorra pedig a City által már nagyon várt szünet elérkezett, 0-3-at mutatott a nagytábla. A játékvezető – ezúttal helyes döntést hozva – büntetőt ítélt a házigazdák ellen, miután a szerb Alekszandr Kolarov a tizenhatoson belül felvágta Welbecket. Rooney ugyan a tizenegyest kihagyta, de a kapusról kipattanó labdát már befejelte.

Mancini a reménytelennek tetsző helyzetben is lelket öntött játékosaiba, mert azok a második félidőben úgy harcoltak, mint a megszállottak. A remény már a 48. percben felcsillant, amikor Kolarov egy kitűnően eltalált szabadrúgással bevette Anders Lindegaard kapuját. A 60. perc különös fordulatot hozott: bejött a pályára a „nyugdíjból” reaktivált középpályás, Paul Scholes. A harminchét éves játékos a neki jutó fél órában több sikeres passzt adott, ezzel együtt ő volt a ludas abban, hogy a 65. percben Sergio Agüeróhoz keveredhetett a labda, aki 2-3-ra alakította a mérkőzés állását. Az égszínkékek feltámadása ezután is folytatódott, de az egyenlítés – a kétségtelen igyekezet ellenére – nem sikerült, pedig Kolarov a hármas sípszó elhangzása előtt újabb szabadrúgással tette próbára a dán kapus idegeit. A harmadik forduló egyetlen igazi „óriásgyilkosa” a League Twoban, azaz a negyedik divízióban játszó Swindon volt, amely 2-1-re verte a Premier League-ben a kiesés ellen küzdő Wigant. A győzelemmel járó 67 500 font (közel 26 millió forint) és a presztízs komoly elégtétel az aktív játékos korában a futballvilág fenegyerekének számító Paulo di Canio számára. A negyvenhárom éves korábbi csatár a múlt esztendő májusában minden tapasztalat nélkül jelentkezett a megüresedett edzői állásra. Kinevezése kockázatos húzásnak tetszett, de eddig mesterfogásnak bizonyult.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Rooney a büntetőt elhibázta, de a kipattanó labdát már a hálóba fejelte
Rooney a büntetőt elhibázta, de a kipattanó labdát már a hálóba fejelte
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.