Leépülő létesítmények?

Sportcélú fejlesztések is a kiigazítás áldozataivá váltak: bár a 2012-es költségvetés eredetileg hétmilliárd forintot irányzott elő a Puskás Ferenc stadionnal kapcsolatos munkákra, valamint az FTC új arénájára, a kormánypártok hétfőn módosították a büdzsét, s az összeg egymilliárd forintra csökkent. A végleges számból úgy tetszett: a két projektet elhalasztották. A megmaradt pénz ugyanis legföljebb a nagyszabású beruházások előkészítésére elég.

Megkerestük az ügyben Fürjes Balázst, a zöld-fehérek új létesítményének építéséért felelős kormánybiztost, aki azonban azt mondta: „Aggodalomra nincs ok, az FTC szurkolói és a magyar sportbarátok továbbra is bizakodhatnak.” Hozzátette: csütörtökön tud érdemben nyilatkozni a stadionfejlesztésről.

A kormány eredetileg hozzávetőleg hatvanmilliárd forintot szánt a két létesítményre, ami az aktuális gazdasági helyzetben nehezen kezelhető vállalásnak tetszett. A Puskás Ferenc stadion rekonstrukciója 2015-ben zárult volna le: az előkészítés 500 millióba, az aréna építése 35 milliárdba, a bontás 5 milliárdba, a parkolóház 3 milliárdba került volna. A létesítményt 40 ezer néző befogadására tervezik, s – rangos nemzetközi futballmeccseken kívül – kiállításoknak és koncerteknek is otthont adna. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium novemberi közleménye rögzítette: a kabinet a jövő évi költségvetésben biztosítja a program első ütemének megkezdéséhez szükséges hétmilliárd forintot. Fürjes lapunknak korábban azt nyilatkozta: az állam tizenkétmilliárd forintot szán az FTC-stadion építésére, továbbá azt az összeget, amelyért az angol tulajdonostól visszavásárolhatja a létesítményt. Akkor azt mondta: a ferencvárosi csapat az optimista forgatókönyv alapján 2013 őszén, a reálisabb verzió szerint 2014 tavaszán játszhatja első meccsét az új stadionban.

Kérdés: aktuálisak-e még ezek a forgatókönyvek?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.