Szárnyal a kedv, mint a kacsamadár

Több ezer hátrányos helyzetű Somogy, valamint Baranya megyei gyermek számára rendez jótékonysági programot holnap délelőtt 11-től az idén tizenöt esztendős kaposvári Mézga Focisuli Klub.

A rendezvény mottója: „Ha itt leszel, boldog leszel!”

A nehéz anyagi helyzetben lévő családok csemetéit ebéddel vendégelik meg, s – a különböző felajánlásoknak köszönhetően – édességgel, játékkal, ruhával ajándékozzák meg. A részvevőket a Kapos Volán díjmentesen szállítja autóbuszaival a helyszínre, a Matula-tanyára.

Ezenkívül lesz egy másik színhely is, az előbbitől kétszáz méterre lévő sportcsarnok, ahol a Kaposvár NB I-es futballcsapatának tagjai játszanak bemutató teremfutball-mérkőzést a korábbi kaposváriakkal, akik közül Barczi és Gosztonyi a Mézga suli neveltje. Kérdés, miként fér be a közönség, azaz a sok ezer gyerek a terembe. Horváth János, a Mézga alapítója, aki a futballiskola másfél évtize dében több mint kétezer gyereket nevelt (közülük tizennégyből első osztályú játékos lett), ettől tart a legjobban, de bízik benne, hogy mobil lelátók segítségével megoldható az elhelyezés.

A kellemes gondon nem múlhat az egy héttel előre hozott boldog karácsony...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.