Vörös-kékek és tört fehérek
A katalán együttes az idei hetedik örökrangadón ismét bemutatót tartott; ahogyan a barcelonai El Mundo Deportivo írta: „Újabb kiállítást rendezett a Bernabeuban”. A madridi Marca főcíme sem volt más: „Roham a Bernabeu ellen.”
A taktikailag ezúttal is legyőzött Mourinho pedig azt fejtegette az 1-3 után: „A futball ilyen játék, a szerencsének olykor nagy szerepe van benne. Cristiano Ronaldo rendszerint a hálóba küldi a labdát onnan, ahonnan 1-0-nál mellé lőtte. Ha 2-0 a javunkra, aligha győz a Barcelona.”
Ez nem magyarázat, csupán kisstílű magyarázkodás, hiszen Fortuna annál nagyobb pártfogásba nem vehet egy csapatot, ahogyan a Real Madridot felkarolta mindjárt a mérkőzés első percében. Valdes kapus egysze rűen odapasszolta a labdát Di Mariának, s a képtelen mozdulat nyomán – több áttétellel – előnyt szerzett a királyi gárda. Nem pusztán az eredményjelző táblán mutatkozó, hanem lélektani előnyt is, ám még e különleges kezdés rendkívüli hatását sem tudta kihasználni, mert ezzel együtt is kiderült: az ellenfél a jobbik csapat, méghozzá magasan.
A Daniel Alves, Xavi, Iniesta, Messi, Fabregas ötöshöz méltó futballistát a fővárosi együttes csak kettőt vonultat fel, Casillas kapust és Cristiano Ronaldót, de utóbbi ezúttal mindöszsze azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy két helyzetet kihagyott. A Messiféle „tiki-taka” kvintett mellett viszont ott van például Puyol, Piqué, és szombat este csatlakozott Alexis Sanchez is. Guardiola tréneri nagyságára – a Barca évek óta páratlanul finom és fantáziagazdag futballján túl – jellemző: a szakvezető kihagyta David Villát, akit Fabregas és Alexis Sanchez helyén is játszathatott volna, s a vörös-kékek roppant fontos egyenlítő gólját a chilei csatár, amindent eldöntő harmadikat pedig a Londonból hazahívott támadó középpályás érte el. Ezt nevezik tökéletes megérzésnek...
Amúgy annyi történt csupán, hogy a képességek közti differenciát Benzemának a huszonhatodik másodpercben szerzett gólja sem tüntette el. A folytatásban a Barcelona uralta a pályát, szokásos rövid, nyugodt és elegáns passzaival magánál tartotta a labdát, miközben a Real Madrid újfent csak asszisztálni volt kénytelen a jellegzetes adogatássorozathoz. Az első percen kívül a játékidő egyetlen szakaszában sem lehetett azt érezni, hogy a fővárosi együttes fölényben van, noha a fehérek hazai pályára léptek.
Ők pályára léptek, a vetélytárs meg futballozott. Logikus hát, hogy a rangadót a Barcelona nyerte. A látvány önmagáért beszélt, a kimenetel tény. Kérdéses csupán az lehet: vajon Guardiola többet tudna-e kihozni ebből a Real Madridból? (Mert Mourinho, ha akarna, sem sokat ronthatna a Barca ragyogóan megkomponált és a labda művészeire épített játékán.) A válasz: valószínűleg nem, mivel extra minőség csak extra futballistákkal produkálható. Azokból pedig a riválisánál – a vesztett pontokat tekintve – még mindig jobban álló Real Madridban kevesebb van, mint a klub fényes évtizedeiben bármikor.
Ez derült ki ismét fehéren, vöröskéken.
REAL MADRID BARCELONA 1-3 (1-1)
Madrid, 83 500 néző. Jv.: Fernandez Borbalan.
Real Madrid: Casillas – Fabio Coentrao, Pepe, Sergio Ramos, Marcelo – Xabi Alonso, Lassana Diarra (Khedira, 63.), Özil (Kaká, 58.) – Di Maria (Higuain, 68.), Benzema, Cristiano Ronaldo.
Barcelona: Valdes – Dani Alves, Puyol, Piqué, Abidal – Xavi, Busquets, Iniesta (Pedro, 89.) – Messi, Fabregas (Keita, 69.), Alexis Sanchez (David Villa, 83.).
Gól: Benzema (1.), Alexis Sanchez (30.), Marcelo (53., öngól), Fabregas (65.).
