Főhős: Robbery

Az nem volt kérdés, hogy a Mönchengladbach–Dortmund találkozó 54 047 jegye elkel, hiszen a második fogadta az elsőt a német labdarúgó-bajnokság tizenötödik fordulójában.

A második már harmadik, az első pedig második.

Vezet a Bayern München, miután a „Robbery” páros – azaz Robben és Ribery – két-két góljával 4-1-re legyőzte aWerder Brement, míg a két Borussia találkozója 1-1-gyel zárult.

Az utóbbi mérkőzés a Bundesligához képest gyenge meccs volt: hiába állomásozott ellenfele térfelén a vendégcsapat, gólhelyzetet ritkán tudott teremteni. Legszebb akcióját 1-1 után vezette: Kagava finoman sarkazott Götzéhez, ám az ezúttal halvány „Götzinho” tíz méterről „hazaadott” Marc-André ter Stegennek.

Ezzel együtt a házigazdák tizenkilenc éves kapusának volt gondja bőven, mégpedig a kifutásokkal. Tempótévesztéseit a legtöbbször szerencsésen megúszta, de a negyvenedik percben megszenvedte (ő is, csapata is), hogy félúton járt: a lengyel Lewandowski fejesébe az ötösön úgy kapott bele, hogy kezéről a bal sarokba perdült a labda (0-1).

A Gladbach kiváltképp színtelennek tetszett, de a 72. percben az argentin Bobadilla passzát Hanke 18 méterről, a rosszul helyezkedő Weidenfeller kapus mellett a jobb sarokba lőtte (1-1). A két együttes és az 54 047 szurkoló semmit sem, a Bayern annál többet nyert...

Az élmezőny: 1. Bayern München 31 pont, 2. Dortmund 30, 3. Mönchengladbach 30.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.