Az pedig szubjektív (tudósítói) vélemény, ezért lehet vitatkozni vele: minden idők talán legélvezetesebb salakpályás mérkőzését vívta vasárnap délután a sevillai Stadio Olimpico publikuma előtt a spanyol Rafael Nadal és az argentin Juan Martin del Potro. Ahhoz, hogy a több mint négyórás csata helyet kérjen magának a legnagyobb meccsek sorában, nem egyszerűen a főszereplők tudása szükségeltetett, hanem több olyan remek „fűszer” is kellett, amely külön-külön is élvezetes, de együtt egészen különleges ízvilágot kínál. Lehet ugyanis, hogy ugyanez a párosítás, s akár még ugyanez a meccskoreográfia, mondjuk, Wimbledonban vagy a US Open döntőjében nem nyújt ilyen élményt...

De a Davis Kupa más.

Hiába volt az első napi két egyéni spanyol győzelem, s aztán a szombati páros előre megjövendölt sima argentin sikere (Nalbandian, Schwank–Lopez, Verdasco 6:4, 6:2, 6:3), a zárónap ezernyi izgalmat ígért, hiszen a 2:1-es vezetés még hazai környezetben sem garancia a győzelemre. A Davis Kupa elhódítását remélte a teniszmeccsen rekordot jelentő 27 650 tagú szurkolósereg mindkét tábora, amely a mérkőzés utolsó pillanatáig egyedi hangulatot teremtett. Ez már-már varázserőt adott a sokszor önkívületben küzdő „gladiátoroknak”. A délamerikai drukkerek még az obstrukció gyakorlatát is sikerrel kölcsönözték a politikusoktól: amikor a mérkőzés kritikus szakaszában hosszú perceken át ünnepelték a sorozatban hibázó, s levegőért kapkodó honfitársukat, meccs lassító demonstrációjukkal nemcsak Nadal lendületét törték meg, hanem a pihenővel, a biztatással az egyre jobban fáradó Del Potróba is erőt öntöttek.

Nem ez volt az egyetlen nagy fordulat a mérkőzésen.

Kezdődött azzal, hogy Del Potro az első játszmában valósággal lesöpörte a pályáról Nadalt. A spanyol kétségkívül feszülten játszott, de nem ő játszott gyengén, hanem az argentin teniszezett félelmetesen. A kérdés csupán az volt, hogy ki fárad bele az ütésekbe: aki adja, vagy aki kapja... A pénteken 4 óra 45 perces, drámai mérkőzésen vereséget szenvedő argentin lábaiban (és lelkében) nem volt érzékelhető a fáradtság. Del Potro 6:1, 1:0, negyvensemmire vezetett, s ő adogatott. Ekkor azonban elveszítette adogatását, s noha 4:4-ig még tartotta a lépést, a szett végére összecsuklott. Nadal feléledt, magára talált, s a meccsnek ebben az időszakában már ő irányította a játékot. Majd amikor a negyedik játszmában már (úgynevezett breakelőnnyel) 2:0-ra vezetett Nadal, jött az argentin szurkolók mámoros segítsége, és Del Porto, mint a főnixmadár, a poraiból támadt fel. Úgy tetszett, kiharcolja az ötödik játszmát, egyben akár az ötödik mérkőzés lehetőségét az argentin válogatott számára. Ám amikor a szettnyerésért adogatott, 5:3-nál és 30:30-nál kettős hibát ütött, s a játszmalabda helyett Nadal egyenlítése, majd a rövidítés következett, amelyben ponthoz sem jutott az argentin, hetet számoltak rá... Ezzel együtt, mostani játékát látva, nem lenne csoda, ha 2012-ben már Djokovics, Federer és a most még csak megszorongatott Nadal társaságában emlegetnék a sportág legjobbjai között.

Rafael Nadal tehát – 1:6, 6:4, 6:1, 7:6-os győzelmével – valóra váltotta az ibériai álmokat. Ám az ötödik spanyol siker nem csupán az ő érdeme, hiszen a világrangsor ötödik helyén álló David Ferrer biztos pontszerző, s ne feledjük, az idei sorozatban Feliciano Lopez bravúrja is kellett az amerikaiak ellen, miként az is tény, hogy 2008-ban Argentínában a sérült Nadal nélkül is nyertek a spanyolok. Mostani diadalukkal címvédőként kezdhetik februárban a Davis Kupa jubileumi, századik küzdelemsorozatát.

Nadal mámora