Euróliga?

Amint arról csütörtöki számunkban már hírt adtunk, Aczél Zoltánt, a Haladás futballcsapatának trénerét szerda este – közvetlenül a Videoton elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő után – őrizetbe vették a fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség tegnapi sajtóközleményéből kiderült: Aczélt két meccsel összefüggésben gyanúsítják. A detektívek szerint siófoki trénerként vett részt a manipulációban.

A 2009. április 21-én lejátszott Honvéd–Siófok MK-elődöntő (2-2) előtt elfogadta játékosai, S. László és H. Gábor ajánlatát: 3000-4000 euró ellenében „segít”, hogy a Balaton-parti együttes legalább kétgólos vereséget szenvedjen. (A Vasas tegnap szerződést bontott Sütő Lászlóval.) Az elkövetői kör végül nem fogadott, így a szakvezető a pénzt sem vette át.

A 2009. május 23-án rendezett ZTE–Siófok bajnoki mérkőzés (5-3) előtt – a gyanú szerint – újabb 4000 eurós ajánlatra mondott igent. Az edző annak jegyében állította össze a csapatot, hogy a manipuláció „sikeres” legyen. Ezúttal a terv megvalósult, így a tréner (a hatóságok szerint) megkapta a megbeszélt összeget. Aczél vallomást tett, amelyben tagadta a bűncselekmények elkövetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.