Brazília álruhában
A többség ma már visszasírja Dungát.
Róla egyrészt tudni lehetett, mit miért tesz. Menezesről viszont nem is sejthető, mit akar. Húsz mérkőzésen hatvannégy játékost szerepeltetett; eleinte fiatalított, aztán visszahívta Luciót, Ronaldinhót, Kakát vagy Fredet,noha ezek a labda rúgók aligha váltják meg a világot 2014-ben, amikor Brazília lesz a vb házigazdája. Másfél év eltelt, és elképzelésnek nyoma sincs...
Az eredmények is halványak. Menezes irányításával ugyan 12 győzelem, 5 döntetlen és 3 vereség a mérleg, de a brazil válogatott esetében ez alapfok. Dungával 2007-ben Copa Americát, 2009-ben Konföderációs Kupát nyert a csapat, míg utódával szégyenteljesen kiesett a Copa idei negyeddöntőjében (Dungával tavaly a vb-től búcsúzott a legjobb nyolc között). Ráadásul ez év szeptemberében a világranglista hetedik helyére került az együttes, s ilyen szerény pozícióban csak a FIFA-rangsor megszületésének első hónapjában, 1993 augusztusában volt (akkor nyolcadikként jegyezték). Jelenleg a hatodik helyet foglalja el, s bár a Daily Telegraph azt írta, hogy „a nemzetközi szövetség sorrendje bűzlik a stupiditástól”, egyebek közt azért is, mert a negyvenöt éve szenvedő angol nemzeti együttes nem előzhetné meg Brazíliát, a dél-amerikai ország számára az ötödik helyezés sem adna okot semmiféle büszkeségre. (Közbevetőleg: Anglia 1966-ban a világbajnokság házigazdájaként aranyérmet nyert. Azóta viszont nem vívott döntőt sem vbn, sem Eb-n.)
Menezes rendre magabiztosan nyilatkozik, és azt hangoztatja: „Mindazokban, akik felvehetik a selecao mezét, megvan a képesség a legmagasabb színvonalú futballra.” Az eredeti kvalitások valóban kiválóak, ám Brazíliának pillanatnyilag alig akad olyan játékosa, aki vitán felül bekerülne a földkerekség All Star-tizenegyébe. Daniel Alves, Thiago Silva és Neymar talán helyet kapna a gálacsapatban, de Thiago Silva például (amúgy érthetetlenül) nem fért be a France Football és a FIFA huszonhárom tagú aranylabdás keretébe. Az ifjakat hamar elviszik az orosz és az ukrán klubok, annak ellenére is, hogy elmúltak már azok az idők, amelyek során Julio Bapistát 1,9 millió euróért szerződtette a Sevilla és Kakát hatmillióért igazolta át a Milan. Ma már a Tottenham 10,5 millió fontért sem tudta megszerezni Leandro Damiaót, Lucas Moura kivásárlási árát 70 millió dollárban szabta meg az FC Sao Paulo, és Neymar sem ment a Real Madridhoz vagy a Barcelonához, miután a Santos évi 20 és fél millió dolláros jövedelmet garantál neki. A fiatalok többsége azonban távozik, és bármennyire tehetséges is, az idegen kultúra, a beilleszkedési nehézségek miatt világklasszisnak elvész a távoli Keleten.
Menezes szüntelen ötletelései sem válnak be. Hatvannégy játékossal képtelenség csapatot építeni, noha felsorolhatók a legtöbbet foglalkoztatott labdarúgók: Julio Cesar (9 meccs a 20-ból) – Daniel Alves (12), ThiagoSilva(16), David Luiz (10), André Santos (13) – Ramires (11), Lucas Leiva (13), Elias (10) – Neymar (12), Robinho (11), Alexandre Pato, Fred, Lucas Moura (9-9). Akárhogyan nézzük is, ez korántsem a világ legjobb együttese. A brazil újságok szinte naponta vetik fel: valóban Lucas Leiva lenne a legfontosabb középpályás? De Ramires, Elias, Pato, Fred sem idézi azokat a korszakokat, amelyekben Brazília briliáns bűvészeit bámulták mindenütt.
Nemrégiben Socrates, a nyolcvanas évek labdaművésze „ment neki” a válogatottnak. „Hibernált futballnak” nevezte azt, amit a romantikusnak nem nevezhető Menezes játszat, s hozzátette: „E stílus távol áll a mi labdarúgó-kultúránktól. Nézem a meccset, és sehol egy csel... Nem más ez, mint európai futball brazil álruhában.”
A hajdani (?) szambafutball országának lapjai a labdarúgó-szövetséget is súlyosan elmarasztalják. „Amatörizmus és rögtönzés – így jellemzik a testület vezérkarát. – Ezért már eddig is drága árat fizettünk, mert elvesztettük a világ-, majd a dél-amerikai bajnoki címet, valamint az esélyt arra, hogy nemzeti bajnokságunk a kornak megfelelően szervezett legyen.” Az utóbbi megállapításhoz annyit: noha a múlt hét végén az utolsó előtti fordulót rendezték két, egyaránt döntő jelentőségű találkozóval (Figuei rense–Corinthians, Fluminense–Vasco da Gama), továbbá a Palmeiras–Sao Paulo derbivel és a Flamengo–Internacional meccsel, a tíz mérkőzésnek összesen 158 623 fizető nézője volt. Az átlag tehát 16 ezer alatt maradt...
Érthető, ha Brazília – amelynek a világbajnoki cím a minden, az otthon elnyerhető vb-trófea pedig a minden a négyzeten – jobban aggódik, mint valaha. A dél-amerikai ország kommentátorai-szakírói nem sok jóval biztatják a 180 milliós lakosságot: „Számunkra a 2014-es vb vakrepülés, teljesen bizonytalan kimenetellel.”
Hitték volna?
