Nem csak svájci csúcs
Nos, a svájci zseni és a wimble doni hős esetében összejött egy ilyen előadás-sorozat: előbb Párizsban, a következő két alkalommal pedig Londonban „koncertezett” Roger Federer és Jo-Wilfried Tsonga – ám arról, hogy vasárnaponként így alakult az ünnepi hangverseny fellépőinek listája, a legkevésbé a szervezők tehetnek…
A londoni O2 aréna közönsége a szezonzáró ATP-világbajnokság első helyéről döntő mérkőzésén kétségkívül a két legjobb formában levő teniszezőt látta pályára lépni: az egész idényben nyújtott eredményeik alapján jutottak be az elitmezőny nyolc játékosa közé, s ha év közben nem is ők voltak a legsikeresebbek (hiszen a világelső Djokovics például három, a rangsormásodik Nadal egy Grand Slam-tornát nyert), az egyértelmű, hogy a szeptember eleji US Open óta Federer és Tsonga büszkélkedhetett a legjobb mutatókkal.
A svájci tizenhat meccsen nem talált legyőzőre, első lett a bázeli és a párizsi versenyen, a francia pedig Metz és Bécs trófeái val s a Federerrel szemben elveszített párizsi döntő emlékével érkezett az angol fővárosba. Ahol már rögtön a nyitányon összehozta a sors a volt világelsővel, s Federer ismét elpáholta (6:2, 2:6, 6:4), sokadik alkalommal is jelezve, hogy kettejük párharcában ez a világ rendje, s nem a nyári wimble doni meglepetés, amikor Tsonga nyerni tudott.
Ezúttal nem született meglepetés. Sem a világbajnokságon, sem annak fináléjában. A nagyágyúk elfáradtak, leeresztettek az esztendő hosszú menetelésében, motivációs és fizikai gondokkal bajlódtak: Murray (és részben Djokovics is) a sérülésével küszködött, már a téli pihenőre gondolt, Nadal pedig vélhetően nem bánta oly nagyon, ha nincs redőnyhúzásig versenyben, mert napok vannak már csak hátra az argentinok elleni Davis Kupa-döntőig, s még át is kell állni a salakpályás játékra… Szóval az esélyesek közül egyedül Federer volt csúcsformában – mostani játékát látva neki akkor is helye lett volna a fináléban, ha sztárkollégái százszázalékos állapotban teniszeznek. Veretlenül jutott a döntőbe, köszönhetően annak, hogy szombaton 6:3, 7:5-re verte a spanyol David Ferrert. A másik meccsen Tsonga hasonló eredménnyel zárta a cseh Tomas Berdych elleni elődöntőt, s a vasárnapi döntőben azzal próbálkozott, ami eddig még egyetlen honfitársának sem sikerült. Francia teniszező még soha nem nyert világbajnoki címet.
Federer viszont egymaga öt alkalommal diadalmaskodott az évzáró mestertornán, s számára az volt a tét, hogy pályafutása századik ATP-döntős szereplése során (69 egyéni tornagyőzelem és 30 elveszített döntő volt az eddigi mérleg) megszerezze a hatodik világbajnoki címet, vagyis társbérlőből egyedüli csúcstartó legyen, hiszen Ivan Lendl és Pete Sampras már nem gyarapíthatja sikerei számát.
A vasárnapi fináléban Federer kilencven perc elteltével a trófeáért adogathatott, ám sem akkor, sem pedig a tie-break 6:5-ös meccslabdájánál nem tudott élni a lehetőséggel, így –akárcsak egy hete – ismét döntő játszmát váltott a két gladiátor. Végül aztán a csaknem két és fél órás harcban a svájci klasszis 6:3, 6:7, 6:3-as győzelmével megvédte tavalyi elsőségét (akkor Nadalt győzte le a fináléban), s minden idők legidősebb világbajnoka lett (eddig a román Ilie Nastase volt a korelnök, aki 1975-ben 29 esztendősen lett a mesterek mestere). Az elszámoláshoz még az is hozzá tartozik, hogy veretlen bajnokként 1 630 000 dollárt, s 1500 pontot kasszí rozott –utóbbi jóvoltából a volt világelső viszszatornázta magát a dobogóra, leszorítva Murray-t a rangsor harmadik helyéről. Helyezése, őszi játéka jelzi, csupán azért, mert augusztusban már betöltötte a harmincat, még nem kell leírni. Olyan, mint a jó bor – az idő nemesíti.
