Egyáltalán rémlik még valami 1996-ról, az első olimpiai fellépésről?

Még szép: bár a produkcióm lehetetett volna jobb is, hiszen csak a harminckettő közé jutottam, kifejezetten kellemes emlékek élnek bennem Atlantáról. Tudom, sokan szidták akkoriban a rendezést, én mégis jól éreztem magam, és soha nem felejtem el, mennyit hülyéskedtünk a kézilabdás lányokkal.

A legfrissebb világranglistán csak a harminckilencedik, de úgy, hogy egyetlen nem kínai származású játékos előzi meg. Muszáj megkérdeznem: meddig lehet ilyenmagas színvonalon pingpongozni?

Egyszerű a válasz: ameddig mentálisan és fizikailag is bírja az ember. Szerencsére nekem egyelőre semmi gondom, noha a legutóbbi Európabajnokságon már éreztem némi fáradtságot. Ezzel együtt még engem is meglepett, hogy mikre voltam képes, s hogy az egyik meccsemen olyan jól játszottam, ahogyan talán korábban még sohasem.

Az asztalitenisz-világ élmezőnyében jó néhány harminc, olykor negyven év fölötti versenyző található. Elgondolkodott már azon, vajon miért éppen ezt a sportágat lehet ilyen sokáig űzni?

Talán azért,mert a szó eredeti értelmében játékos sport, s nem utolsósorban van benne labda. Továbbá az sem elhanyagolható szempont: a pingpongban rengeteget számít a tapasztalat. Természetesen akadnak kivételek, általánosságban azonban igaz, be kell érni ahhoz, hogy valakiből klasszis váljék. Hozzáteszem: az idősebb sportolóknak jót tett, hogy a játszmák már nem huszonegy, hanem csak tizenegy pontig tartanak, s a meccsek így legföljebb bő fél órán át zajlanak.

Az is tudvalevő, hogy ez a sportág a leginkább edzésigényesek egyike. Ugyanannyit tréningezik, mint korábban?

Jóval kevesebbet, de sokkal hatékonyabban. Amikor játszom, igyekszem minden percet kihasználni, így nem pazarlom el fölöslegesen az energiát.

Londonban mi a minimumcél?

Nem akarok terhet rakni magamra, úgyhogy a lécet sem helyeztem el sehová, de egy biztos: beleadok majd apait-anyait. Számomra is az olimpia a csúcsesemény, és elmondhatatlanul jó érzés lenne, ha sikerülne valami nagyot alakítani.

Az elképesztő kínai hegemónia ismeretében ki nem találom, mit jelenthet a „nagy alakítás”.

Győzelemről, de még éremről is értelmetlen lenne álmodozni.Ha,mondjuk, a negyeddöntőbe bekerülnék, már nagyon büszke lennék magamra.

Szép befejezés lenne...

Miféle befejezés? Eszembe sem jutott, hogy jövőre abbahagyjam. Az utóbbi időben folyamatosan jól megy a játék; hogymást nemondjak, a Bundesliga múlt évadában összesen két mérkőzést veszítettem.

Előre szólok, ezek után nem lepődöm meg semmilyen válaszon: 2016, Rio?

Hú, az nagyon messze van még! Elismerem, negyvenkét évesen kicsit furcsán mutatnék egy olimpián. De ha úgy alakul, miért ne?