Társkereső sikercsapat
Merthogy 2011-et az értékelők hajlamosak úgy feltüntetni, mint a válogatott dicsőséges sikerévét.
Nézzük a valóságot.
A nemzeti együttes tizenegy mérkőzést játszott ebben az esztendőben; hetet megnyert, egyet döntetlennel zárt, hármat elvesztett. Jól hangzik. Ám a látszólag tetszetős eredménylista nem elsősorban a csapatot, hanem főként azt a stábot dicséri, amely a szövetségben az ellenfelek kiválasztásával foglalkozik. Ez a team egyenesen Európa-bajnok. A magyar együttes öt barátságos mérkőzést vívott az idén. Az öt vetélytárs közül négy Azerbajdzsán (a világranglista 117. helyezettje), Luxemburg (118.), Izland (108.) és Liechtenstein (123.) volt. Hogy e riválisokkal szemben mit lehet lemérni, azt józan ésszel senki nem tudja megmagyarázni, hiszen ellenük futballozni – az oly gyakran emlegetett (de csak emlegetett) felzárkózás szempontjából – annyit ér, mint lemenni a térre. Ehhez a körhöz tartozik még további két csapat, amelyet nem az MLSZ megejtően gondos társkeresői szemeltek ki. Moldova a 123., San Marino a 203. (tök utolsó), úgyhogy a hétből hat győzelem értéke szinte a nullával egyenlő. A hetedik diadal az egyetlen elismerésre méltó teljesítmény: a 14. helyezett Svédország együttesének felülmúlása – még a kilencvenedik percben szerzett góllal is – ritka szép produkció volt, annál is inkább, mert továbbjutó válogatottakkal szemben hazánk fiai az utóbbi negyedszázadban elvétve nyertek selejtező mérkőzést. Ám a hét legyőzött garnitúra FIFA-listás átlaga – még a svédek előkelő pozíciójával együtt is – csak 115. Hogy erről az adatról egyáltalán fogalmunk legyen, ideírjuk a 86–90. helyen állomásozó ötöst: Angola, Malawi, Uganda, Botswana, Antigua és Barbuda.
Szóval csak lassan Liechten steinnel...
Meg a túláradó büszkeséggel.
Már csak azért is, mert a 78.-ként jegyzett Finnországgal szemben csupán unalmas hazai 0-0-ra futotta (azt is főként Király kapus bravúrjainak köszönhette a válogatott), míg Lengyelországtól (64.) siralmas játékkal kapott ki Poznanban a csapat. A magyar partnerkutató szolgálat épp emiatt pályázhat csupán az európai elsőségre, mert a világbajnoki címhez még ekkorát sem lehet hibázni... Az egység nyilván úgy vélte: a szerény képességű lengyel gárda verhető. Alapjában véve nem gondolta rosszul, ám túlértékelte a magyar potenciált, az ugyanis még arra sem volt alkalmas, hogy a lengyel „vegyes” ellen megfelelő eredmény szülessen.
Pedig Smuda szövetségi kapitány tényleg mindent megtett a vendégjáték sikeréért, hiszen az olaszok ellen pályára küldött kezdőcsapat kilenc labdarúgóját kihagyta a tizenegyből. Ennek ellenére a hosszú évtizedek óta szokásos „alibit” produkálta a magyar együttes, amelytől már olyannyira nem vár senki semmit, hogy környezetének legfőbb (nem annyira meggyőződéses, mint inkább hivatalból patetikus) dicshimnuszgyártói a hollandoktól Eindhovenben elszenvedett 3-5-öt is a ragyogó másfél órák közé sorolták. A világranglista második helyezettjének 4-0-ás budapesti átmozgatását még az örökös felemelők sem tehették magas polcra, de jellemző a minden mércét nélkülöző igénytelenségre, hogy immár egy („ötössel” járó) vereség után is zúgott a „szép volt, fiúk!”
Fejlődés mindenekelőtt a kampányban van.
Az egyetlen tényező, amelyben a válogatott előrelépést mutat, a FIFA-rangsor. A 36. helyet azonban éppen azzal sikerült elérni, hogy a szövetség igyekezett elkerülni a valamelyest is számító ellenfeleket.
Hogy a jövőkép is szép legyen, 2012-re Thaifölddel, Libériával, Türkmenisztánnal, Új-Kaledóniával, Nicaraguával kell lekötni barátságos mérkőzést. (Európában már nem lehet az idei partnerekhez hasonlóan gyenge csapatot találni, mert Andorrával a vb-selejtezőkön találkozik az együttes. Habár „visszavágó” még kérhető Azerbajdzsántól, Luxemburgtól, Liechtensteintől, és próbajátékra kihívható San Marino is.)
Nyilvánvalóan fenntartható tehát a válogatottal kapcsolatban a „szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország”. Igaz, ebben a fényes esztendőben elsikkadt, hogy a nemzeti gárda megint kiesett a selejtezőkön, így 2012-ben a 40. évfordulóját „ünnepeljük” a legutóbbi magyar Eb-szereplésnek. S arról sem ildomos szót ejteni: a lengyel–magyar másnapján sokak körében a német–holland találkozó (3-0) volt a beszédtéma itthon. Érdemes azt is figyelni, hányan nézik a magyar együttes meccsét, de gondolkodott-e már valaki azon, hogy hányan nem nézik?
Ennyit az idei nagyszerűségről.
Meg talán még annyit, Joachim Löw, a 9 győzelmet, 3 döntetlent és 1 vereséget számláló német válogatott szakvezetője azt mondta: „Hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni 2011-ből.”
Ostoba ember, nem igaz?
