Pakkot kapnak Miskolcon

Hagyományosan erős mezőny gyűlik össze mától Miskolcon a hokisok nemzetközi tornáján: a tavaszi B csoportos világbajnokságra készülő magyar válogatott a nyitónapon a szintén második vonalbeli Japán, szombaton az elit osztályba –éppen a honfitársaink elleni sikere nyomán – az idén feljutott Olaszország, vasárnap pedig az A csoportból ebben az esztendőben „lebukó” Ausztria együttesével mérkőzik.

Ezzel együtt az iménti mondat némi kiigazításra szorul, hiszen a részvevők – felkészülési esemény lévén – nem feltétlenül a legütősebb garnitúráikat küldik jégre; hogy mást ne mondjunk, a házigazdák alapalakulatából ilyen-olyan okok miatt biztosan hiányzik majd Szuper Levente, Hetényi Zoltán, Ladányi Balázs, Palkovics Krisztián, valamint Vas János, s kérdéses a betegeskedő Szélig Viktor szereplése is. Információink szerint az olaszok és az osztrákok kerete ötven, a japánoké hozzávetőleg nyolcvan százalékban emlékeztet majd a legutóbbi vb-n járt társulatéra. Ugyancsak a magyarokkal kapcsolatos hír, hogy a válogatottbeli premierjére készülő, Svédországban légióskodó Hári Jánost – amint arról már beszámoltunk – eltiltotta a skandináv ország szövetsége, amiért egy junior bajnoki találkozón tiszteletlenül beszélt a játékvezetővel, s a verdikt a nemzeti csapatban való szereplésre is vonatkozik. A különös döntéssel kapcsolatban Kovács Zoltán szövetségi főtitkár állásfoglalást kért Dave Fitzpatricktól, a nemzetközi szövetség sportigazgatójától, aki sürgős választ ígért az ügyben.

Ami a torna iránti érdeklődést illeti: a belépők harmada már a múlt héten elkelt, s a magyarok meccsein minden bizonnyal telt ház lesz a mintegy kétezer néző fogadására alkalmas, pazar miskolci csarnokban.

Így játszanak

Péntek: Ausztria–Olaszország (14.30), Magyarország–Japán (18). Szombat: Ausztria–Japán (13.30), Magyarország–Olaszország (17). Vasárnap: Japán–Olaszország (13.30), Magyarország–Ausztria (17).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.