Húszládányi kincs

November 17-én lesz öt esztendeje, hogy elhunyt Puskás Ferenc, s a róla elnevezett labdarúgó-akadémián Orbán Viktor miniszterelnök, a felcsúti intézmény alapítója tegnap bejelentette: a futballtanintézetben gondozzák és teszik előbb-utóbb megtekinthetővé a legismertebb magyar Benidormból hazaszállított, felbecsülhetetlen értékű hagyatékát. A húszládányi kincset Puskás nemrégiben elhunyt lánya, Anikó hagyta az akadémiára.

Ezzel teljes a legendás labdarúgó tárgyi öröksége, hiszen 2005-ben Bodnár György, az Országos Szaknévsor ügyvezetője Chesterben a Bonham’s aukciósháztól több mint 40 millió forintért megvásárolta azt a 127 relikviából álló gyűjteményt, amelyet Puskás felesége – azóta már özvegye – kínált fel árverésre. Meglehet, a két kollekció a vitrinekben is összetartozik majd, mert Bodnár felajánlotta: megfelelő elhelyezés esetén együtt is közkinccsé tehetők a legértékesebb darabok.

Ami azt illeti, Felcsúton méltó terveket szőnek a hagyatékkal kapcsolatban, hiszen – Orbán megjegyzésével: „végre egy jó hír ebben a nehéz, olykor már-már reménytelennek tetsző világban” – létrehozzák a Puskás Intézetet, amely kiállító- és vetítőtermet, könyvtárat, valamint múzeumot is magába foglal majd. A miniszterelnök megemlítette: „Hogy miként kerül a csizma az asztalra, azaz Puskás öröksége Felcsútra? Egyrészt, mert az akadémia kezdettől fogva ápolni akarja a magyar futball hagyományait, mégpedig pártállás nélkül, elvégre politikai alapon nem lehet gólt rúgni.” (Ezzel együtt nem mulasztotta el közbevetni: „Az ország korábbi vezetői nem tekintették a labdarúgást kulturális értéknek. Akadémiánk története tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy elvesztettük a választásokat.”) „Másrészt – folytatta – itt arra neveljük a gyerekeket, hogy a hűség a jellem megnyilvánulása. A tradíciók és a hűség tisztelete pedig összeköt bennünket Puskással.”

A kormányfő szerint a legértékesebb darabok akár az új Puskás stadionba is kerülhetnek majd, ám addig sok dolga lesz a tárgyak gondozásával Szöllősi Györgynek, az akadémia kommunikációs igazgatójának, akinek a vállán nyugszik majd a rendezés. Egyelőre – s még jó ideig – a lajstromba vétel zajlik, bár néhány ereklyét már tegnap bemutattak, így a 6-3-as londoni mérkőzésre készült magyar csapatzászlót vagy azt a plakátot, amely Puskás búcsúmeccsét hirdette 1969-ben: Real Madrid–Rapid Wien, Estadio Bernabeu. Látható volt a nagy 10-esnek az 1952-es olimpián nyert aranyérme is, amelyet Puskás özvegye nyújtott át kedden Orbán Viktornak.

Válaszul a miniszterelnök azt mondta: „Aki nem rendes ember, abból nem lesz jó futballista.” E megállapítás elgondolkodtatott, s arra jutottam: a magyar labdarúgás megannyi nagy alakjára – Rudastól Bozsikig, Hidegkutitól Sándorig, Tichytől Göröcsig, Benétől Farkasig – ez kétségkívül igaz. Kovács Ferencről sem mondható más. A Videoton 1985-ben UEFA Kupa-döntős csapatának edzője (jelenleg a klub tiszteletbeli elnöke), aki labdarúgóként az MTK játékosa volt, szellemesen emlékezett Puskásra: „A KK 1955-ös elődöntőjében összesorsolták a Honvédot és a Vörös Lobogót. Az első meccset Öcsiék nyerték 5-2-re, de a visszavágón 5-1-re győztünk. Majd a döntőben, az UDA Prágával szemben 6-0, 1-2-vel hódítottuk el a trófeát. Utólag elnézést kell kérnem, amiért a Puskás Intézetet megfosztottuk egy aranyéremtől...”

Alapító és névadó
Alapító és névadó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.