Mint a filmekben: egyszer csak megcsörrent a telefonja?

Pontosan így történt.Éppen külföldre autóztam, amikor Kemény Dénes hívott, és megkérdezte, vállalnám-e? Ötvenhét évesen már nem változom, régimódi sportember vagyok, számomra a válogatott mindig is szent ügy volt, úgyhogy nem sokat hezitáltam.

Pedig másfél évtized alatt volt ideje elszokni a medencétől...

Az atlantai olimpia után még akadt jó néhány megkeresésem, igaz, csak külföldről. Ám kicsit pihenni szerettem volna, így aztán nemet mondtam mindegyikre. Aztán a pauza hosszabbra sikeredett, mint gondoltam, és csupán nézőként maradt kapcsolatom a sportággal. A hazai rangadókon és a világversenyeken rendre ott voltam, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy a magyar utánpótlásmezőnyt töviről hegyire ismerem.

„Van honnan föltornázni magunkat”

Ha így van, milyen szempontok szerint válogat?

Egyelőre az edzőkollégák információira, javaslataira hagyatkozom. Hatvantagú a bő kerete annak a két korosztálynak, a tizennyolc és a tizenkilenc évesekének, amelyre jövőre Európa- vagy világbajnokság vár. Az elmúlt időszakban sorra szerepeltek le csapataink, úgyhogy van honnan föltornázni magunkat.

Néhány órája tartotta az első edzést a srácoknak. Mik a benyomások?

Láttam egy-két nagyon ügyes, kifejezetten tehetséges fiatalt. Remélem, jó hatással volt rájuk az is, hogy a tréningen ott volt Kemény Dénes és a hajdani extraklasszis kapus, Molnár Endre is.

Mit szóltak a vendégekhez a fiúk?

Ezt inkább hagyjuk... Amikor megkérdeztem tőlük, Molnárra mutatva, tudják-e, ki az az úr, annyi volt a válasz: láttuk már az uszodában. Felteszem, rólam is legföljebb annyit tudnak, hogy volt egyszer, jó régen egy olimpia, amelyen nyert a magyar csapat, és az egyik játékost úgy hívták, Horkai.

Így múlik el...?

Ez az, ami kevésbé zavar. Ám ha azt tapasztalom majd, hogy hiányzik a mindent elsöprő győzni akarás, a szorgalom, az odaadás, azt biztosan nehezen viselem. Mint ahogyan azt is, ha változatlanul a magyar póló hagyományaihoz méltatlanul szerepel az utánpótlásunk, és netán kétségessé válik a sportág hazai jövője.

Nagy a baj?

Az eredmények alapján nagy. De most már előrenézünk, nem pedig visszafelé. És az nem létezik, hogy amúgy ígéretes képességű játékosokból ne lehessen ütőképes együttest faragni. A tehetséges kanadai hokisból szinte biztosan jó játékos lesz, az ügyes amerikai kosarasból úgyszintén. Márpedig a mi hokink, illetve kosárlabdánk a vízilabda.

Szép feladat...

Számomra nem újszerű. Amikor a barcelonai játékok után átvettem a felnőttválogatottat, mélyponton volt a magyar póló. Aztán eltelt egy kis idő, és azon kaptuk magunkat, hogy itt is döntőt játszunk, ott is döntőt játszunk. A lécet most sem tesszük lejjebb.