Fekete napok

John Terrynek ajánlotta André Villas-Boas edző a Chelsea szerda késő esti keserves, hosszabbításban elért 2-1-es győzelmét az Everton ellen, és ezzel a legjobb nyolc közé jutást a labdarúgó Liga Kupában.

A portugál szakvezető karakán kiállása a csapatkapitánya mellett könnyen megbosszulhatja magát, ha bebizonyosodik: a kékek legendája durva rasszista megjegyzést tett vasárnap délután a Queen’s Park Rangers elleni bajnoki mérkőzésen Anton Ferdinandra.

A londoni rendőr-főkapitányság, a Metropolitan Police és az angol szövetség hivatalos vizsgálatot indított a meglehetősen zavaros ügyben. A You-Tube-on és más közösségi portálokon már vasárnap este óta látható egy szenzációként beállított felvétel, amelyen a két kiállítás és az 1-0-ás hátrány miatt frusztrált Terry a 85. percben állítólag sértegeti a volt angol és Manchester United-csapatkapitány Rio öccsét. Terry határozottan visszautasította a gyanúsítást, miközben fölöttébb bonyolult magyarázkodásba fogott arról, mi az, amit ő ugyan nem mondott, de mások hallani véltek...

Egy héttel korábban Patrice Evra, a Manchester United hátvédje vádolta meg a liverpooli Luis Suarezt azzal, hogy „egy bizonyos szót legalább tízszer” megismételt a Liverpool–MU mérkőzésen (1-1). És ha ez sem lenne elég, itt van még Ashley Young panasza, akit állítólag szófiai szurkolók gyaláztak a Bulgária–Anglia Eb-selejtezőn szeptember elején. Mindez arra utal: illúzió volt azt hinni – a többi közt a Kick It Out (Rúgd ki) elnevezésű kezdeményezés után –, hogy a szigorú szankciókkal sikerült száműzni a fajgyűlöletet a futballpályákról. A probléma annak ellenére nem oldódott meg, hogy a profi labdarúgók mintegy negyede fekete vagy más etnikai kisebbség tagja. A futball-ligához tartozó 92 csapat közül viszont csak kettőnek van színes bőrű trénere.

A Terry- és Evra-ügyről élénk vita folyik a világhálón, ahol a névtelenséget élvezve sok intoleráns hang szólal meg. Megdöbbentő válaszokat kapott Twitter-bejegyzésére a már visszavonult Stan Collymore, aki a fajgyűlölettel szembeni zéró toleranciára szólított fel. Nem aratott osztatlan sikert Tony Cascarino futballszakíró, korábbi ír válogatott labdarúgó sem, aki a The Times hasábjain bevallotta: Chelseajátékos korában általános volt az öltözőben egymás „ugratása”, melynek során ő sem riadt vissza a feketékkel kapcsolatos sztereotípiáktól, de „mindez inkább gyerekes, mint rasszista dolog volt, amit a színes bőrű játékosok viszonoztak”.

Ha bebizonyosodik Terry vétke, az ellentmondásos játékos végleg búcsút mondhat angol és valószínűleg Chelsea-karszalagjának is. Fabio Capello szövetségi kapitány egyszer már leváltotta őt; akkor házasságtörése, korábbi csapattársa, Wayne Bridge barátnőjének elcsábítása miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.