Tojás alakú világ
Az aucklandi Eden Park stadion közönsége és a tévénézők milliói döbbenten figyelték, ahogyan a trikolórt képviselő válogatott 19:12-re verte az „Anglia rózsájának” nevezett ellenfelet az Új-Zélandon zajló rögbivilágbajnokság negyeddöntőjében. „Ez nem virágzó rózsa, inkább csak hervadt szegfű” – kesergett a brit sajtó a 2003-as világbajnok és a játék hazájának sokkoló erejű kiesése felett. Franciaországban viszont sokan úgy gondolják, hogy a baszk származású Imadol Harinordoquy vezényelte „kékek” – a sportág történetében először – elhódíthatják a világbajnoki címet. „Ez a csapat történelmet ír” – jelentette ki napóleoni stílusban Marc Lievremont szövetségi kapitány.
A William Webb Ellisről, a Rugby városában a XIX. század elején tanuló angol diákról és a fáma szerint a labdajáték kitalálójáról elnevezett kupára azonban még három másik csapatnak is fáj a foga. A franciáknak a döntőbe jutásért szombaton a főleg a védekezésre összpontosítóWalesszel kell megküzdeniük, vasárnap a déli félteke nagy rangadóját rendezik: a kétszeres világbajnok ausztrálok az örök riválissal, Új-Zélanddal csapnak össze. A döntőt október 23-án rendezik.
Míg a rögbiszakírók a franciákat tartják esélyesebbnek Walesszel szemben, a Dél csatájában kevesen mernek jósolni. Az „All Blacksnek”, azaz tiszta feketéknek is hívott új-zélandi válogatott mellett szól a hazai pálya előnye, no meg az, hogy 33:10-zel küldte haza az argentin „pumákat”. Az ausztrálok viszont a világbajnoki címet védő Dél-Afrika felett diadalmaskodtak drámai meccsen. „Egyszerűen nem bírtunk velük, fizikai erőben és fejben is sokkal jobbak voltak” – nyilatkozta a 11:9-re elvesztett mérkőzés után Pieter de Villiers. A dél-afrikaiak szövetségi kapitányának tehetetlenségét mi sem bizonyította jobban, hogy le kellett cserélnie villámgyors szélsőjét, Bryan Habanát. Azt a 180 centi magas, 94 kilós „nyílvesszőt”, aki négy éve még egy gepárddal is kiállt futóversenyre. Akkor a százméteres távon a ragadozó győzött, a mostani sorsdöntő találkozón meg a bivalyerős ausztrálok.
A 15 tagú rögbicsapatok világbajnokságát 1987 óta rendezik meg négyévente. Az esemény másfél hónapig tart; ennyi időre azért van szükség, hogy a kőkemény csaták után a csapatok rendezni tudják soraikat. A rögbi élmezőnye nem igazán változik: a déli félteke híres hármasa (Dél-Afrika, Ausztrália, Új-Zéland) mellett Európából az angolok, a franciák, az írek és a walesiek tartoznak a nagymenők közé. A 2007-es tornához képest a húsz együttes között egyetlen újonc, Oroszország volt; a keleti nagyhatalomban komoly pénzeket fektetnek a televíziós közvetítések révén mind népszerűbb sportágba.
S ha már a tévénél tartunk: a tojás alakú labdával űzött, látványos passzok kal, elfutásokkal, no meg a dzsúdóra emlékeztető szerelésekkel tarkított játék vb-jét a nézettség tekintetében csak a labdarúgó-világbajnokság, a nyári olimpia és a Tour de France szokta megelőzni. A 2007-es franciaországi torna nagyjából 4,2 milliárd nézőt vonzott. A 2011-es valószínűleg nem dönt rekordot – noha az Új-Zéland valaha volt legnagyobb sporteseménye –, mert Európában a 11-12 órás időkülönbség sokakat elriaszt.
Új-Zéland számára az Ellis Kupa elhódítása gyógyír lehetne azon sebekre, amelyeket az év eleji súlyos földrengés okozott. Új hősük már van: Piri Weepu, a tiszta feketék irányítója huszonegy pontot ért el büntetőrúgásokból az argentinok ellen. Az ausztrál „betontömbök” áttörése persze jóval nehezebb feladatnak ígérkezik. Ha Weepunak ez mégis sikerülne, úgy az első globális rögbicsillag, a „feltartóztathatatlan” Jonah Lomu után újabb maori származású legendával bővülne a sportág története.
