Széktó-rekedés

Rendkívüli jelenetnek lehettek szemtanúi a Széktói stadionba kilátogató kecskeméti drukkerek a Paks elleni labdarúgó Liga Kupa-mérkőzésen: a találkozó harmincadik percében, 1-1-nél a hazai együttes hét tagja

Kovács Gábor, a meccs játékvezetője nem jött zavarba: nyomban a távozók után eredt, és visszaparancsolta a gyepre a játékosokat. Az esemény olyan gyors volt, mint a „betegség” lefolyása. A bírói síp után alig fél perccel már ismét teljes létszámban és – ami a lényeg – makkegészségesen futballozott a kecskeméti csapat. Kis Károly, a vendégek szakvezetője széttárt karokkal nézte a le- és bevonulást, de a hazai csapat idegenlégiósai sem voltak beavatva a hirtelen rosszullétbe: ők maradtak a pázsiton. Csak magyar labdarúgó kapta el a „kórt”...

A lelátókon már a félidőben elindult a szóbeszéd, miszerint az egészségügyi szünettel a labdarúgók a vezetőségnek üzentek a többször is késve érkező fizetésük miatt. Azóta kiderült: a szurkolók a közepébe találtak, Magyarországon már mérkőzés közben is lehet tüntetni.

A Népszabadság megkeresésére Sallói István, a lila-fehérek klubigazgatója elmondta: ő és a tulajdonos egyaránt értetlenül áll a fejlemények előtt. Mivel azonban „közel van a hét végi, Videoton elleni bajnoki találkozó”, az ügyet csak a székesfehérvári túra után tisztázzák.

A direktor hozzátette: a játékosok már többször felvetették a tulajdonosnak, hogy akár várnak is, ha kell, de egyben szeretnék kézhez kapni havi járandóságukat. Jelenleg két részletben jutnak a bérhez, legutóbb éppen a Liga Kupa-találkozó előtt kaptak pénzt. Ezért is lepte meg a vezérkart az egyperces „munkamegszakítás”, ami a teljesítményt hazai szempontból jó irányba befolyásolta, hiszen a Kecskemét 2-1-re nyert.

„A tulajdonos Rózsa Pál sértőnek találja az akciót, és – velem együtt – kíváncsi rá, mi van a felszín alatt. Hogy lesznek-e szankciók, azt egyelőre nem tudom” – említette Sallói.

Az eset különös, de jelképes. A mai magyar futball általános jellemzője a rosszullét...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.