„Dani Jarque, örökre velünk leszel!” – ezt lehetett olvasni Andres Iniesta mez alatt viselt fehér trikóján a futball-vb döntőjében. Ezt annak köszönhetően tudjuk, hogy a Barcelona középpályása levette dresszét a találkozó száztizenhatodik per cében, miután eldöntötte a hollandok elleni meccset. Iniesta az Espanyol huszonhat évesen elhunyt csapatkapitányára, legjobb barátainak egyikére emlékezett élete legfontosabb gólja után. „Megint egy nagy siker a spanyol sportnak! Nagyon büszkének kell lennünk!” – írta honlapján Rafael Nadal, miután a (többek között) Pau Gasol fémjelezte Los Angeles Lakers NBA-bajnok lett 2009-ben. Talán e két üzenet is bizonyítja: a spanyol „aranygeneráció” tagjait sokkal inkább jellemzi az alázat és az önzetlenség, mint az irigység. Alighanem ezért is énekelhet örömében és ünnepelhet önfeledten oly sokszor a több millió drukker. Az ország testkultúrája valaha volt legszebb napjait éli: korszakos klasszisok sora halmozza a sikereket a világ legnépszerűbb, legtöbb pénzt megmozgató sportágaiban.

Már csak azért is figyelemre méltó a spanyolok diadalmenete az úgynevezett látványsportágakban, mert a helyi gazdaság finoman szólva is sérülékenynek tetszik. A munkanélküliség – fejlett országokban meszszemenően szokatlan módon – eléri a húsz százalékot. Az aktuális helyzet azonban nincs hatással a sportipar fontos szereplőire. A futballválogatott megnyerte a 2008-as Európa-bajnokságot és a 2010-es világbajnokságot, a Barcelona a Bajnokok Ligája címvédője. A Forbes vonatkozó rangsora szerint a katalán garnitúra és a Real Madrid is a világ legértékesebb sportmárkái között van. Nem csupán Iker Casillas, Xavi, Iniesta és Fabregas, de Messi vagy Cristiano Ronaldo is a Primera Divisionban lép föl hétről hétre. Abban a bajnokságban, amelyben a régiós identitástudatot megjelenítő csapatok is szerepelnek. A Josep Guardiola irányította Barcelona Katalónia védjegye és első számú exportcikke, az Athletic Bilbao Baszkföld emblematikus képviselője. A kulturális és politikai öntudatot jól illusztrálja Iribar története: a legendás bilbaói kapus – Inaxio Kortabarria, a Real Sociedad kapitánya társaságában – baszk zászlót helyezett el a kezdőkörben Franco diktátor halála után... A világnézeti különbségek eltűnnek azonban, ha a játékosok a spanyol válogatottban szerepelnek: a futballisták aligha értek volna a csúcsra, amennyiben nem egységes a csapat.

Ha úgy tetszik, a labdarúgás „csupán” a piramis csúcsa. Rafael Nadal a teniszvilág extraklasszisainak egyike, tíz Grand Slam-tornát nyert pályafutása során. A világranglistán ötödik David Ferrer és tizenegyedik Nicolas Almagro; Fernando Verdasco is a huszonötben van. A Forma–1-ben a kétszeres világbajnok Fernando Alonso a legnagyobb sztárok egyike. A gyorsaságimotoros-vb királykategóriájának meghatározó alakja a 250 köbcentisek között kétszer, a MotoGP-ben egyszer győztes Jorge Lorenzo, valamint Daniel Pedrosa. Az Európában hallatlan népszerűségnek örvendő kerékpársport aktuális olimpiai bajnoka Samuel Sanchez. Az állandó doppinggyanú árnyékában tekerő, háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador éppúgy spanyol, mint a francia vetélkedő 2008-as nyertese, Carlos Sastre. A Vuelta országúti körversenyen pedig évről évre tűnnek föl a tehetséges „hegymászók”. A Pau Gasol, Ricky Rubio, Rudy Fernandez hármas vezérelte férfi kosárlabda-válogatott megnyerte az Európabajnokságot és olimpiai ezüstérmes volt. A Barcelona férfi kézilabdacsapata a BL címvédője (mint a futballcsapat), a Ciudad Real pedig a katalán együttes legfőbb „európai” riválisainak egyike. A Győr női együttesét az Itxako állította meg a BL-elődöntőben...

Szédítő még a fölsorolás is: a spanyol sportolók és csapatok meghatározó szerepet játszanak lényegében az összes televízióérzékeny, azaz pénzzel bőven ellátott sportágban. A szakértők szerint az 1992-es barcelonai olimpiának köszönhető a látványos fölfutás. A gigaberuházások sorozata, az infrastrukturális fejlesztések özöne, az ötkarikás játékok sikeres rendezése, az óriási médiafigyelem megnyitotta a pénzcsapokat.Megannyi cég, illetve nonprofit szervezet gondolta úgy, hogy a sportba fekteti pénzét. A testkultúra miliője megváltozott, a piac megélénkült, s a változások – évtizedes távlatban – bámulatos eredményeket hoztak.

Ugyanakkor a jelenlegi gazdasági válság óriási kihívás elé állítja az egész rendszert. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a sportra szánt támogatások összege számottevően csökken, így a színvonal megőrzése nem ígérkezik könnyű feladatnak. Talán éppen e veszélyt érzékelve döntött úgy a spanyol kormány és Madrid vezetése, hogy a főváros megpályázza a 2016-os olimpia rendezési jogát. Csakhogy a kandidatúra elbukott, az újabb „lökés” elmarad. Egyebekben szakmai aggályokat is felvet a spanyol sportstruktúra: az ország képviselői nem érnek el különösebben figyelemre méltó eredményeket az úgynevezett alapsportágakban, atlétikában vagy úszásban. Ahogyan Santiago Segurola, a Marca újságírója fogalmazott: „Élvezzük a luxust, miközben hiányzik a bázis.”

Erre a luxusra pedig nagy szükségük van a spanyoloknak: miként társadalomtudósok előszeretettel hangsúlyozzák, ha súlyos gazdasági, illetve szociális problémák feszítenek egy közösséget, akkor a pályán elért győzelmek kapaszkodót adnak. A reményt jelentik.

Márpedig, ha valakiben, Iniestában, Lorenzóban, Nadalban és a többiekben igazán lehet bízni.

Spanyol mérleg a labdarúgó Eb-selejtezőkön: nyolc mérkőzés, huszonnégy pont