A Forma–1 gyorshajtója

2011-10-10

Sebastian Vettel gyorsaságára Forma–1-es karrierjének első másodperceiben felfigyelt a világ. Az ifjú versenyző 2006 augusztusában harmadik számú pilótaként lehetőséget kapott a BMW-Sauber-istállótól arra, hogy a Török Nagydíj szabadedzésén pályára vigye a kocsik egyikét, ám lelkesedésében túl hamar lépett a gázra: alighogy kiállt a garázsból, máris átlépte a bokszutcában megengedett legnagyobb sebességet, s gyorshajtásért rögvest megbírságolták. Nem sokkal később aztán megmutatta, hogy kint, a pályán is tud „gyorshajtani”, hiszen az akkor tizenkilenc éves újonc az edzés legjobb idejét érte el. Mindez persze csak a laikus közönséget lepte meg, hiszen a gyerekkorától versenyzésre trenírozott Vettelt akkoriban már a legígéretesebb tehetségek között tartották számon.

A németországi Heppenheimben született pilóta még nem volt nyolcesztendős, amikor első gokartversenyén rajthoz állt, tizenhárom évesen (2001-ben) pedig már fel is ért a kategória csúcsára: junior Eb-győztes lett. Bár az eredmények hamar jöttek, a villámgyors kamasz édesapja, Norbert Vettel nem csak a győzelmekre emlékszik vissza azokból az időkből. Amint azt felelevenítette, a Vettel családnak kevés volt a pénze, s akadt versenyhétvége, amikor szállásra már nem futotta, így Sebastiannak a kocsi csomagtartójában kellett éjszakáznia. A kényelmetlenségeket azonban nemhiába vállalták, hiszen a gokartsikerek nyomán egyenes út vezetett a Formula-autók világába. Hősünk 2003-ban – a legjobb újoncként – a második helyet szerezte meg a győzelemre éhes kamaszok ádáz küzdelmeiről híres Formula BMW-bajnokságban. Egy évre rá pedig olyan sikerszériát produkált, amelyre már a legmagasabb szinteken is felkapták a fejüket: úgy lett bajnok, hogy 20 verseny közül 18-at megnyert. Ezek után tárt karokkal várták a Formula–3-ban, ahol azonban szinte megszokni sem volt ideje a kocsit: előbb a BMW-Saubertől, majd a Toro Rossótól kapott lehetőséget a Forma–1-ben.

Karrierjében a nagy áttörés 2008-ban, Monzában jött el: megszerezte az első rajtkocát, majd megnyerte a futamot. Ekkor láthattuk először a mára védjegyévé vált győzelmi mozdulatát: míg mások a levegőbe öklöznek, ugrálnak örömükben, ő jobbára csak mutatóujjának „kiegyenesítésével” ünnepel. Azóta tizennyolcszor nyert Grand Prix-t; 2009-ben a Red Bull-istálló pilótájaként még „csak” futamgyőzelmeket aratott, 2010-ben viszont már világbajnoki címet is szerzett. Tavaly csupán egyetlenegyszer állt a pontversenyben az élen, de éppen akkor, amikor a legjobban kellett: az utolsó futam leintése után.

Kvalitásait jelzi az is, hogy honﬁtársa és barátja, a dicséretekkel amúgy szűkmarkúan bánó Michael Schumacher is folyvást ódákat zeng róla. A hétszeres bajnok véleményéről mindennél többet elárul a Kanadai Nagydíj előtt odavetett félmondat. A pályabejárás során a villanyautóban ülő Schumacher „elhúzott” a gyalogló Vettel mellett, s miközben vállon veregette, azt mondta neki: „Seb, legalább egyszer meg tudlak előzni.”

A sajtóhírek szerint évi mintegy nyolcmillió eurót kereső Vettel a két világbajnoki címe mellett több rekorddal is beírta magát a Forma–1 történetébe. Ő a legfiatalabb pontszerző, futamgyőztes, időmérőnyertes pilóta, valamint a legifjabb egyszeres és kétszeres világbajnok. Emellett, csakhogy teljes legyen a lista, rekordtartó abban is: nincs Forma–1-es versenyző, aki nála fiatalabban kapott volna gyorshajtásért büntetést.

Illusztris társaságban

„Utolérhetetlen, fenomenális, őstehetség, briliáns.” Így jellemezték vasárnap Sebastian Vettelt, miután a német versenyző – a győztes Jenson Button és a második Fernando Alonso mögött – harmadikként ért célba a Japán Nagydíjon, ezzel (négy futammal a záróra előtt) behozhatatlan előnyre tett szert a Forma–1-es pontversenyben.

A győzelem bravúros, ám váratlannak nem nevezhető. A fiatal német ugyanis a szezon eddigi futamain leiskolázta a mezőnyt, így tetemes előnnyel érkezett Japánba, s már csak matematikai esély maradt arra, hogy elveszítse a világbajnoki elsőséget. A szuzukai verseny szombati időmérőjén megszerezte az első rajthelyet, majd a futamon nyomatékosította, hogy nem vasárnapi sétakocsikázásra készül, hiszen a nála kicsit jobban induló Buttont agresszíven – de a bírók szerint nem szabálytalanul – kiterelte a fűre, hogy az élen vehesse be az első kanyart.

Bár Vettel – szokás szerint – elsőként hagyta el a célegyenest, ezután némiképp változott az előző futamokon megismert forgatókönyv: keményen a gázba taposott, de nem tudott ellépni üldözőitől, a Buttont még a rajtot követő adok-kapok miatt megelőző Hamiltontól, Massától és Alonsótól. Olyannyira nem, hogy a gyorsan kopó gumik miatt hamar esedékessé váló kerékcserék után, már a versenytáv felénél a harmadik helyen találta magát.

A látványos előzésekben szűkölködő futamot színesítette, hogy az önmagához képest gyengén vezető, a rajt utáni második helyről egyre hátrébb csúszó Hamilton ismét összefutott Felipe Massával: ahogyan két hete Szingapúrban, úgy Japánban sem volt törésmentes a találkozásuk, a brazil kocsijáról alkatrészek szakadtak le. Mindketten folytatni tudták a futamot, a bírók sima versenybalesetnek minősítették az esetet, az affér annyiban mégsem volt következmények nélküli, hogy a pályán maradt törmelék eltakarításának idejére beküldték a biztonsági autót. Ez kapóra jött a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek, hiszen ekkor különösebb időveszteség nélkül tudta megejteni a kerékcserét. Ennek is köszönhette, hogy, ha csak átmenetileg is, régi időket idézett a sorrend: a Japán Nagydíjat pályafutása során hatszor megnyerő Schumacher vezette a versenyt. A következő bokszlátogatásánál azonban visszaállt a rend: Schumacher hátracsúszott a hatodik helyre, miközben az élen Button, Alonso, Vettel, Webber, Hamilton sorrend alakult ki. A hajrában Vettel még próbálta megelőzni Alonsót, de okosan nem kockáztatta a címvédést érő harmadik helyét, így a befutóig már nem változott a sorrend.

Vettel újabb győzelmével bekerült a címvédők illusztris társaságába: olyan legendás pilóták mellett emlegetik majd ezután a nevét, mint Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio, Jack Brabham, Alain Prost, Ayrton Senna.

És persze ebbe a körbe tartozik Michael Schumacher is, aki a Japán Nagydíj levezető körében – miután az elsők között integetett elismerően i ú kollégájának – sokáig kísérte Vettelt a bokszutca felé, amolyan „előttem az utódom” felállásban. Az, hogy a Vettel-éra lesz-e olyan hosszú, mint a Schumacher-korszak, még megjósolhatatlan. Az viszont biztos, hogy az aktuális – immár kétszeres – világbajnok mind össze huszonnégy éves, azaz épp csak elkezdődött a pályafutása... (Munkatársunktól)

Japán Nagydíj: 1. Button (brit, McLaren), 2. Alonso (spanyol, Ferrari), 3. Vettel (német, Red Bull), 4. Webber (ausztrál, Red Bull), 5. Hamilton (brit, McLaren), 6. Schumacher (német, Mercedes), 7. Massa (brazil, Ferrari), 8. Perez (mexikói, Sauber), 9. Petrov (orosz, Renault), 10. Rosberg (német, Mercedes).

A vb-pontverseny állása: 1. Vettel 324 (már győztes), 2. Button 210, 3. Alonso 202, 4. Webber 194, 5. Hamilton 178. Konstruktőrök: 1. Red Bull 518, 2. McLaren 388, 3. Ferrari 292.