Eszébe jutott Mexikó?

Azután, hogy a svédeket legyőztük, igen. A 2-1 nyomán volt némi realitása a továbbjutásnak. Addig nem.

Csalódott?

Nem lehetünk elégedetlenek, igaz, elégedettek sem.

Többes számban mondja...

A futball a pályán és azon kívül is csapatjáték. Ráadásul a mai magyar válogatottnak a közösségben van a legnagyobb ereje. Ezért zárhatja a selejtezőket, ha kedden is nyer, huszonegy ponttal, ami negyedszázados hazai rekord lenne.

A keserves huszonöt esztendő legjobb garnitúrája állna előttünk?

Annyi bizonyos: a huszonegy pont legalábbis megközelítené a tőlünk telhető maximumot. Sőt, ha a kvalifikációs szakasz kezdetén bárki huszonegy pontot emleget, aligha tudtunk volna vele azonosulni. Másfél éve még a finnek megelőzése is komoly feladatnak tetszett. Ma már ez nem bravúr, de tudni kell, honnan indultunk.

És az Eb-t tekintve nem jutottunk sehova...

Ez faktum. Viszont tény az is: felzárkóztunk a világranglista huszonhetedik-huszonnyolcadik helyére. Amióta – 1993 augusztusától – a FIFA-rangsor létezik, a magyar válogatott mostanáig soha nem volt az első harminc között. A listát és a helyezést sem akarom misztifikálni, de ekkorát ugrani véletlenül nem lehet. Az más kérdés, hogy a következő selejtezősorozatot – a pontszámot illetően – a zéróról kezdjük. A csapatépítést nem.

Egyenes vonalú fejlődést vár?

Mivel magasabbra tettük magunk előtt a lécet, hasonló ütemű előrelépést nem lehet remélni. Fokozatos javulást igen, feltéve, hogy a kulcsjátékosok nem sérülnek meg, és rendszeresen futballoznak a klubjukban. A nemzetközi szinten számottevő labdarúgók tekintetében vékony jégen táncolunk. Nekünk egyáltalán nem mindegy, hogy kedden, a finnek ellen Gera, Szalai és valószínűleg Dzsudzsák meg Rudolf sem léphet pályára. Másutt szélesebb a választék, nagyobb a hátország, s a másutt nem csupán az első vonalat jelenti. Annál figyelemreméltóbb, hogy a negyedik kalapba kerültünk az Eb-selejtezők csoportbeosztásakor, és most már a második kategória felé kacsingatunk. Még nem tartozunk oda, ám a jelenlegi szereplés alapján nem pusztán illúzió, hogy elérkezhet annak az ideje is.

Nemhogy az első, de még a második súlycsoport is roppant erős!

Tudom. Ezzel együtt nem cserélnék, mondjuk, a görög szövetségi kapitánnyal, jóllehet tisztában vagyok vele, hogy a görögök pénteken ki-ki meccsen nyertek a horvátok ellen, és csoportjukban átvették a vezetést.

Nem elfogultság ez?

De, az. Ám nem csupán arról van szó, hogy hajrá, magyarok! Akik a futballt ismerik, tudják értékelni az eddigi tizennyolc pontot.

A további javulás, ugyebár, azt jelentené, hogy a 2014-es vb kvalifikációs szakaszában pótselejtezőt játszana a válogatott. Hollandia, Törökország, Románia, Észtország... Ebben a körben a második hely egyenesen parádés eredmény lenne!

Az egység sokat ér.

Akár huszonegy pontot?

Azonnal aláírnám, ha valaki ennyit kínálna nekünk a vb-selejtezőkön. Elvégre nem a huszonegyért: minden egyes pontért meg kell majd küzdeni. De bizakodom, egyebek közt azért is, mert csapatunkban sok a fiatal játékos. A jövőre nézve van lehetőség bennük, még akkor is, ha a lehetőség nem maga a valóság. S nem győzöm hangsúlyozni: eddig harmonikusan tudtunk együttműködni, noha eleinte nem volt könnyű elfogadtatnom magam a csapattal. Hogy ez sikerült, annak – szerintem – lényeges hozadéka a taktikai és a lélektani felkészítés mind kedvezőbb esélye.

Már, ha a válogatott sziget a szárazföldön...

Kétségtelen, a nemzeti együttest ma magasabban jegyzik, mint általában a magyar futballt. Miközben a klubcsapatok már a nemzetközi tornák felvezető szakaszában sorra kiesnek, addig a válogatott a tizenhetedik Európában. De hát a klubjaink többsége tervezhetetlen körülmények között éli az életét.

Ne mondja, hogy ez nem rontja a kilátásokat!

Nem mondom. Ám már Mexikó előtt is súlyos bajok voltak a magyar bajnoksággal, a válogatott két éven át mégis kiemelkedett a közegből.

Noha irapuatói 0-6-ba torkollott a hajdani két év, mégis szeretném én látni azt a csapatot...

Nyilván nem gondolja, hogy összehasonlításokat teszek a játékosok között.

Ön emlékeztetett a nyolcvanas esztendőkre.

A szituációt idéztem fel.

Ha nem lenne a válogatott szakvezetője, akkor is ilyen derűlátás jellemezné?

Nem tudom. Mivel én vagyok a szövetségi kapitány, valószínűleg az érzelmeim is befolyásolnak. Az érzelmek viszont nem kis részben az eredményekből fakadnak. Azok pedig azt mutatják: a korábbinál feljebb kapaszkodtunk. Kiestünk, ez vitathatatlan. Ezzel együtt úgy gondolom: nem alap nélkül hiszek benne, hogy az utóbbi másfél év nem volt kieső idő.

A derűlátó