Olasz virtus

Ha a La Gazzetta dello Sport ezúttal sem téved, akkor Kobe Bryant már a jövő héten pályára léphet a Virtus Bologna színeiben az olasz kosárlabdabajnokságban. A lap úgy tudja, az ötszörös NBA-bajnok extraklasszis október 9-től november 16-ig játszana az együttesben, s a bő hónap alatt 2,4 millió eurót keresne. Már csak azért sem lenne meglepő, ha az észak-amerikai profi liga kényszerszünete miatt átmenetileg dologtalan játékos Olaszországban kötne ki, mert gyermekkorában hét évet élt Milánóban.

Erősítheti az itáliai újság információját az is: nincs megegyezés az NBA klubtulajdonosai és a játékosok képviselői közötti bérvitában, azaz továbbra is bizonytalan az évad rajtja. Ennek nyomán a július elseje óta tartó úgynevezett „lockout” érvényben marad, s egyre kevesebb az esély arra, hogy a felek dűlőre jutnak egymással november 1-jéig, a bajnokság tervezett startjáig. Billy Hunter, a kosarasok szakszervezetének ügyvezető igazgatója úgy véli, a bérplafont illetően hiába közeledtek az álláspontok, azok még mindig nagyon messze állnak egymástól.

A csapatvezetők és a liga elöljárói azért szeretnék mindenképpen csökkenteni kiadásaikat, mert az előző évadot 300 millió dolláros veszteséggel zárták; csupán nyolc garnitúra termelt profitot... Ha a jelenlegi szabályozás nem változik, akkor a következő hat évben – az előrejelzések szerint – akár másfél milliárd dollárra is nőhet a deficit. A potentátok a legrosszabb forgatókönyv elkerüléséért igyekeznek elérni a fizetések csökkentését. Ugyanakkor úgy tetszik, a sportolók hajlandók a végsőkig elmenni, hogy megvédjék juttatásaikat.

Bryant például aligha idegeskedik a kényszerű pauza miatt...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.