Honvéd, feküdj!

A sportági szövetség beleegyezésével későbbre halasztották a hétfő estére tervezett Vasas–Honvéd bajnoki rangadót, mivel az ÁNTSZ orvosai vérhasszerű tüneteket állapítottak meg a vendégcsapat pólósainál...

A Honvéd csapata az előző héten Tbilisziben vett részt Európa Kupaselejtezőn, ahol a játékosok nagy része – egyetlen vízilabdás és a két edző kivételével – feltehetően elkapta a Grúziában járványként tomboló tífuszt. A kór tünetei a szombati, Kaposvár elleni bajnoki mérkőzés után ütköztek ki, vasárnap hajnalra pedig a csapat szinte minden tagja ágynak esett.

Amúgy nem csak a magyarok jártak pórul: a holland Leiden együttesének játékosai ugyanabban a szállodában laktak, mint a mieink, s ők már ott helyben rosszul lettek. Olyannyira, hogy utolsó összecsapásuk el is maradt, mert nem volt kit a medencébe küldeni... Azóta Hollandiában már kiderítették, hogy a hasmenéssel és hasgörcsökkel járó kór nem más, mint a vérhas.

A történtek nyomán az ÁNTSZ munkatársai vasárnap este felkeresték a Kőér utcai uszodát, s tapasztalataikra hivatkozva azt javasolták a klub vezetőinek: kérjék a hétfői, Komjádi uszodabeli rangadó elhalasztását. Ennek a szövetség – természetesen – eleget tett.

Érdeklődésünkre Vad Lajos, a Honvéd szakvezetője elmondta, hogy együttesével tavaly is járt Grúziában, és akkor is csoportos megbetegedés lett a túra vége. Ennek megfelelően a játékosok már ismerték a kinti körülményeket, és „készültek” is azokra, mégsem sikerült megelőzni a bajt.

A teljes felépülés hosszabb időt vesz igénybe – legalább egy hétig eltart –, így feltehetően a csapat további menetrendje is borul, s ez még jobban megnehezíti a többfrontos helytállást. „Nagyon komoly energiákat emészt fel egy-egy mérkőzés még egészségesen is, nemhogy betegen” – említette a tréner.

Vad szerint ideje lenne a kontinentális kupasorozatokat kiíró európai szövetség vezérkarának megvizsgálnia: miért szervez mérkőzéseket olyan városba, ahonnan gyakran betegen térnek vissza a sportolók...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.