Előttünk van Észak

A kapucsengőn a már hazájában játszó román átlövő, Bradeanu neve olvasható még, de a győri lakásban Heidi Löke és párja, Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya lakik.

Egy éve még nem gondoltak arra, hogy mindketten Magyarországra költöznek. Löke, a Győr örök kupariválisának számító Larvik beállósa tavaly év végén szerződött a Rába-parti csapathoz, párja azonban akkor már kilenc esztendeje a norvég együttes edzőjeként dolgozott, s nem is állt szándékában távozni a klubtól. A norvégokat viszont a jelek szerint sokkolta, hogy a világ legjobb játékosai között számon tartott Löke a jövőben a Győrt erősíti, s bosszúból menesztették társát is. Az volt a vád ellene, hogy Böhn közreműködött Löke győri szerződtetésében. Az edző azonban állítja, nem követett el „lépéshibát”.

– Heidi győri távozásában annyi szerepem volt, hogy kikísértem a repülőtérre – mondja a tréner.

A Larvik vezetői mindenesetre úgy gondolták, Lökével együtt elszállhatnak európai kupareményeik is. Az együttes vezetői most is neheztelnek a kézilabdásra, a helyi közönség azonban nem fordult ellene.

– A Győr meghívásával nagy helyzetbe kerültem, amit egy sportembernek illik kihasználnia – magyarázza Löke, miközben a férje elé teszi a délelőtti edzés előtti szokásos zabpehelykásáját. – Gyakorlatilag tízéves korom óta Norvégiában játszom, csupán egyszer szerződtem külföldre, Dániába, de ott csak fél évet töltöttem, mert nem éreztem jól magam. Az ETO-t a világ legjobb klubcsapatának tartom, honfitársam, az itt védő Lunde is biztatott, hogy jöjjek, mert jó a hangulat és példátlanul remek a közönség is. Minden szava igaz volt.

Lökéék meglehetősen gyors tempójú életet élnek. Reggel nyolc óra van, Alexander, a beállós négyesztendős fia most éppen pókembert játszik Karl Erik norvég operatőr barátjával, Andreasszal, aki gyakran lakik náluk, filmezi a mérkőzéseket, illetve videókat szerkeszt számukra az ellenfelekről. Szól a sportcsatornára állított tévé is. Közben bekanalazzák a zabkását, a kapitány indul Pestre, Heidi háromnegyed tíztől edz, a mozgékony gyermek pedig innentől a bébiszittert boldogítja. A délután ismét edzéssel folytatódik öt óráig, az után pedig valamennyi légiós magyarnyelv-órára jár.

– Norvégiában napi egy közös edzést tartanak, míg délutánra mindenki megkapja a maga feladatát, amit önállóan és maradéktalanul teljesít is – avat be hazája gyakorlatába Heidi. – Futnak, fitneszterembe járnak, tréningeznek. A magyar módszer azért jobb, mert együtt csak szórakoztatóbb elvégezni ezeket a gyakorlatokat.

Löke egyébként semmit nem bíz a véletlenre, egy percet sem lazít. Játékostársai is elképedtek azon, hogy első győri edzésén – saját Cooper-teszteredményét is megjavítva – mindenkinél kiválóbbat produkált.

– Most mi vagyunk a legjobbak a világon – jelenti ki természetes magabiztossággal. – Ha megússzuk komolyabb sérülések nélkül az évadot, akkor meg kell nyernünk a Bajnokok Ligáját. Ez a közönség nagyon megérdemelné a sikert.

De vajon miben reménykedhet a londoni olimpiáról dicstelenül és szinte biztosan lemaradó magyar női válogatott?

– A magyar kézilabdások technikailag képzettek, erre lehet alapozni – jelenti ki udvariasan a szövetségi kapitány, aki azt is elmondja, hogyan került a magyar kézilabdasport vezetőinek a látókörébe. – Harminc éve dolgozom a sportágban, én építettem fel a Larvikot, s a magyar kézilabdát is mindig figyelemmel követtem. Amikor elküldtek a norvég együttestől, arra gondoltam, a győri utánpótlás-nevelést tanulmányozom, mert abból a világ minden szakembere tanulhat. – Rövidesen viszont két ügynök keresett meg, s fölvetette, hogy elvállalnám-e a kapitányi megbízatást, ha az illetékesek mellettem döntenek. Így történt, s most igyekszem kihasználni a helyzetet. Pályafutásom során megtanultam, hogy esetenként meg lehet magyarázni, ha kihagyunk egyegy ziccert, de valójában kizárólag a gól számít.

Karl Erik Böhn és Heidi Löke
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.