Szürkék Hegedűse?
A hazai szövetség értékelése szerint egyébként földcsuszamlásszerű átrendeződés történt a sportágban. Az olimpiai kvalifikációs vb-n – melyen valamennyi fogásnem valamennyi súlycsoportjában az első hat helyezett szerzett londoni részvételi jogot – az oroszok szerepeltek a legeredményesebben (12 ötkarikás hely), ami nem meglepő, ám az, hogy mögöttük a hajdani sikerkorszakukat idéző amerikaiak, valamint a kazahok következtek (egyformán 9-cel), már annál inkább. Polyák Imre, Kozma István és Hegedűs Csaba országában kevesebb az ok az örömre. A magyarok közül öszzesen hárman mondhatják el magukról, hogy ötkarikás részvevők –a kötöttfogású Módos Péter és Deák Bárdos Mihály, valamint az esemény egyetlen honfitárs dobogósa, az ezüstérmes Sastin Marianna –, az meg a szerény produkció további fájdalmas adaléka, hogy szabadfogásban egyelőre nincs magyar az olimpiai mezőnyben. Az említett Hegedűs Csaba, aki jó ideje a szövetség elnöke, egyenesen „minden idők legkeményebb világbajnokságának” nevezte a törökországit, amelyen a magyarok még ezzel az eredménysorral is az összesített rangsor holtversenyes tizenegyedik helyét foglalják el Kína, Kuba és Svédország társaságában. A mieink előtt található a lajstromban – a már felsoroltak mellett – Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Bulgária, Grúzia, Japán, Törökország, s persze Irán.
Külön érdekesség, és a mind kiegyenlítettebb erőviszonyokat mutatja, hogy mindhárom fogásnemben szerzett kvótát afrikai sportoló, s az elitbe küzdötte fel magát néhány korábban sehol sem jegyzett ország: Kolumbia, Puerto Rico, Venezuela...
Konklúzióként alighanem levonható, hogy a világ sportjában az utóbbi időben bekövetkezett változások utolérték a nem is olyan régen még néhány sportági nagyhatalom privilégiumának tartott birkózást is. Ebből a szempontból a „karfiolfülűek” semmiképpen nem tekinthetők különlegeseknek: elég, ha arra gondolunk, mennyire kibővült az élboly vívásban, cselgáncsban vagy éppen a néhány évtizede abszolúte „magyar” játékként jegyzett asztaliteniszben. Immár olyan ágazatokba is komoly pénzt invesztálnak világszerte, amelyekről ezt megelőzően csak hírből hallottak, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, ami a jelenlegi sportélet meghatározó mozgatója: ha pénz van, lesz eredmény is.
A birkózószövetségben amondók, nincs mit csodálkozni a vb-szereplésen, hiszen a sportág mifelénk töredéknyi támogatást kap azokhoz az országokhoz képest, amelyek sportolói a magyarok elé kerültek. Csűrhetjük csavarhatjuk, papolhatunk naphosszat sportnemzetről, hagyományokról, festhetjük színesre az eget, a helyzet ettől nem változik: manapság már nemcsak a futballistáink, a kosarasaink, s újabban a kézilabdázóink (na meg – ha a vészharangkongatásnak hinni lehet – hamarosan a vízilabdázóink) szemlélik a nézőtérről az események végjátékait. Odajutottunk – s ezt megelőlegezte hét éve Athén, három éve pedig Peking –, hogy már nem az a kérdés, hány magyar dobogós lesz az olimpián, hanem hogy hány részvevő...
Azért akad jó hírünk is: Londonig még három kvalifikációs versenyt tartanak birkózásban.
Azokon biztosan ott leszünk.
