Már csak azért is, mert a játékosként kétszeres BL-győztes szakvezető kevéssel később irányt is mutatott, amikor a fair play jegyében lefejelte Borbola Bencét, a Nemzeti Sport újságíróját. Az akció, illetve annak utóélete remekül mutatja, mi zajlik a Videotonnál, úgymond csapatépítés címén. Hiába ölnek forintmilliárdokat a zsúfolt VIP-páholyával föltűnést keltő együttesbe, előrelépésnek nyoma sincs.

Parkolóhely a székesfehérvári stadionban

Már ha nem tekintjük alkalmi sikernek, hogy a magyar futball felemelkedéséért tevékenykedő klub indexre tette magyar játékosait a spanyol NB II „nímandjainak” szerepeltetése érdekében.

Lipták Zoltánra a legkevésbé sem illik a klasszis jelző, a lemondás e játékosról mégis feltűnő, ha figyelembe veszzük, hogy a Walter Lee, Hector Sanchez, Filipe Oliveira hármas olyan idegenül mozog a futballpályán, mint a hidrofóbiás víziló amúgy természetes környezetében. A játékospolitika irányváltása már csak azért is meglepő, mert bármerre fordul a polgár, azt hallja: dinnyéből, krumpliból, lókolbászból nincs jobb, mint a magyar.

A Videotont extra figyelemmel kitüntető miniszterelnök pedig nemrég ezt a gondolatmenetet a futballra is nagy nyomatékkal alkalmazta. E sorvezetőt hagyta oda a Videoton vállalhatatlan átutazók kedvéért.

E folyamat mélypontja Sousa fejelése: a korábbi középpályást azért hívták Magyarországra, hogy példát és utat mutasson. A székesfehérvári vezérkar nagy reményeket fűzött az érkezéséhez, hiszen röpke két év alatt megfordult a Queen’s Park Rangers, a Swansea, továbbá a Leicester City együttesénél is, ami bizonyítéka annak: mennyire hosszú távra tervező, stratégiában gondolkodó, sikeres szakember...

E szép karrier nyilván profi kommunikációjának is köszönhető. A Nemzeti Sport munkatársa ellen elkövetett merényletére például a következő nyilatkozattal reflektált: „Szívesen fogadtam a meghívást. A mérkőzés közben, a játék hevében összeütköztem az ellenfél játékosával, ez sajnos bármilyen meccsen előfordulhat. Sajnálom, hogy Bence megsérült, mielőbbi felépülést kívánok neki.”

A szövegben föllelhető csúsztatásokra nem térnék ki, s a visszafogott terjedelmen sem ironizálnék.

Már csak azért sem, mert a Videoton honlapján megtalálható szöveg nemhogy túl rövid, de túlságosan hosszú. Mi több, nem is a trénernek kellett volna a nyilvánosság elé állnia az ügyben, hanem a sportvállalkozás vezetőségének. Talán még a hét végén sem késő összetákolni a közleményt, amely megmentheti a csapatot attól, hogy erkölcsi hullaként kísértsen tovább a hazai futballélvonalban.

Csupán annyit kellene írni: „Köszönjük, Sousa úr! Viszlát.”