Vettel: csak a szokásos...

Akadtak izgalmak, összességében mégsem történt semmi különös az Olasz Nagydíjon: a címvédő Sebastian Vettel fölényesen nyert Monzában is.

Idei nyolcadik győzelmével továbbnövelte már eddig is tetemes előnyét az összetett pontversenyben, így akár már a következő, szingapúri futamon megünnepelheti második világbajnoki címét.

Vettel: van mit ünnepelni
Vettel: van mit ünnepelni

A Red Bull-istálló pilótájának győzelme nemcsak a szezon, hanem az olasz hétvége korábbi esemé nyeit tekintve sem meglepő. Monzában a három szabadedzés közül kettőt megnyert a német, s az időmérőn megszerezte az első rajtkockát, ráadásul jókora különbséggel előzte meg az őt követő két McLaren-pilótát, Hamiltont és Buttont, valamint a Ferrarival a negyedik időt autózó Fernando Alonsót. Mindezek dacára a rajt utáni másodpercekben úgy tűnt, borul a papírforma. A Ferrari hazai pályájának számító monzai egyenesben Alonso elképesztő rajtot vett, s mindhárom előtte lévő versenyzőt megelőzve hajtott át az első kanyarkombináción. Hozzá hasonlóan kiválóan indult a veterán Michael Schumacher, aki a nyolcadik pozícióból a negyedik helyre ugrott előre Mercedesével.

Miközben elöl Alonso meg Schumacher parádézott, a mezőny hátsó részében a „második ligás”HRT-csapat kocsiját hajtóVitantonio Liuz zi cseppet sem veszélytelen manőverrel vontamagára a figyelmet. Túl későn fékezett a célegyenes előtti lassítóhoz közeledve, autója kipördült a fűre, nagy sebességgel csúszott a sikánba, ahol oldalról eltrafálta Rosberg és Petrov kocsiját. Senki nem sérült meg, de a pályán lévő roncsok és törmelékek miatt beküldték a biztonsági autót.

Az újraindítás után Vettel világbajnokhoz méltó módon javította ki a rajtnál elkövetett hibáját: gyorsan, határozottan visszavette Alonsótól az első helyet, majd ahogyan az már szokásává vált, ellépett üldözőitől. Ráadásul annak is örülhetett, hogy márkatársa, az összetett pontversenyben ekkor még a második helyen álló Mark Webber autó jának megsérült a vezetőszárnya, amikor Massa Ferrarijával koccant, emiatt kicsúszott a pályáról, s feladta a futamot.

Mindeközben Schumacher – a Mercedes eddigi formájának tükrében némiképp váratlanul – felzárkózott Alonso mögé a harmadik helyre. Az, hogy ettől kezdve nem fulladt unalomba a futam, csak neki s az őt üldöző Hamiltonnak köszönhető. A német és az angol versenyző hosszú körökön át csatázott egymással: Schumacher elszakadni, Hamilton pedig előzni nem tudott. A német bajnok autója a hosszú monzai egyenesekben jóval gyorsabb volt, mint a McLaren, amit a kanyarokra lőttek be. A két versenyző csatája akkor ért véget átmenetileg, amikor beérte őket Jenson Button – s előbb Hamilton, majd Schumacher apró hibáját kihasználva – gyorsan át is lépett rajtuk. Később aztán Hamilton is átverekedte magát Schumacheren, s feljött a negyedik helyre. A hajrában Button még utolérte, majd – az olasz szurkolók bánatára – könnyedén megelőzte Alonsót. Ezután már nem változott a sorrend az élen, így Vettel újabb győzelmével 112 pontra növelte előnyét az összetettben.

Tekintve hogy a szezonból még hátralévő hat futamon összesen maximálisan 150 pontot szerezhet egyegy pilóta, nagyon úgy fest: Sebastian Vettel nem csupán futamot nyert Olaszországban, hanem egy újabb világbajnoki címet is...

Olasz Nagydíj: 1. Vettel (német, Red Bull), 2. Button (brit, McLaren), 3. Alonso (spanyol, Ferrari), 4. Hamilton (brit, McLaren), 5. Schumacher (német, Mercedes), 6. Massa (brazil, Ferrari), 7. Alguersuari (spanyol, Toro Rosso), 8. Di Resta (brit, Force India), 9. Senna (brazil, Renault) 10. Buemi (svájci, Toro Rosso).

A vb-pontverseny állása. Pilóták: 1. Vettel 284, 2. Alonso 172, 3. Button 167, 4. Webber 167, 5. Hamilton 158. Konstruktőrök: 1. Red Bull 451, 2. McLaren 325, 3. Ferrari 254.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.