Ez még nem a felsőfok
Létezik-e egyáltalán sportélet a magyar felsőoktatásban?
Természetesen – felelte határozottan a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke, a neves jogászprofesszor. – Mindig is létezett, ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a tradicionális klubok közül a BEAC vagy a MAFC is egyetemi egyesület. Ma hetvennél több felsőoktatási intézmény működik Magyarországon. Különböznek a lehetőségeik, de például Debrecenben, Nyíregyházán vagy a Budapesti Műszaki Egyetemen komoly sportcélú fejlesztéseket hajtottak végre az utóbbi években.
Mi a szerepe ma a testkultúrának az egyetemeken?
Az egyetemi sportéletnek két része van: az egyik a versenysport, amelynek csúcsrendezvénye az Universiade. A nemrégiben véget ért kínai viadalon több mint százötven ország hétezernél több sportolója vett részt. Az Univer siadénak olimpiai szintű létesítmények adtak otthont: a magyar kosárlabda-válogatott tizennyolcezer néző befogadására alkalmas csarnokban is pályára lépett. A felsőoktatásban jelentkező probléma azonban nem a versenysportot érinti elsősorban. Számomra fontosabb a hallgatói szabadidősport: rossz látni, hogy sok fiatal percekig liheg, miután megérkezik a negyedik emeletre…
Mit tehet az ön által irányított szervezet azért, hogy a fiatalok többet mozogjanak?
A MEFS tagjai autonóm intézmények; szervezetünk nem szólhat bele, miként kezelik a hallgatók ügyeit. Célunk ugyanakkor, hogy költségvetésük meghatározott százalékát az egyetemek kötelesek legyenek sportra fordítani. Szeretnénk elérni azt is, hogy a hallgatói önkormányzatok az eddiginél hatékonyabban vegyenek részt a sporttámogatás felhasználását érintő döntéshozatalban.
Mit jelent a gyakorlatban a hallgatói érdekképviseletek szerepvállalása?
Mondok egy példát: a Műszaki Egyetemen elkészült az új sportközpont. Az intézmény vezetése konzultált a hallgatókkal arról, milyen sportágakra és létesítményekre mutatkozik igény. Kiderült például, hogy a hagyományos labdarúgópálya már kevésbé vonzó, mivel huszonkét játékost nehéz összeszedni, ellenben népszerű az úgynevezett dühöngő, amelyben három a három ellen lehet futballozni. A teniszpálya sem olyan fontos, ha van fallabdázásra alkalmas játéktér.
A sport hatalmas változásokon ment át az utóbbi évtizedekben. Az üzletiszórakoztatóipari világban milyen szerepet kaphatnak az egyetemi sportegyesületek?
A fő gond az, hogy az egyetemi klubok egy része alig foglalkoztat az intézményekhez kötődő sportolókat. Ha azt szeretnénk, hogy az egyetemek támogassák az egyesületeket, akkor feltételként kell szabni: az igazolt sportolók legalább ötven százaléka az egyetem alkalmazottja vagy hallgatója legyen. S ha a versenyző ösztöndíjat vagy egyéb tanulmányi kedvezményt kap az egyetemtől, akkor kötelessége lenne képviselni az intézményt az országos egyetemi versenyeken, valamint a nemzetközi rendezvényeken. Ne fordulhasson elő, hogy valaki lemondja részvételét az Universiadén mondjuk azért, mert az nem fizetős verseny.
Ez a magatartásforma lehet-e annak a következménye, hogy Magyarországon nyoma sincs a nyugat-európai egyetemeken kialakult testkultúrakultusznak vagy az Egyesült Államokban tökélyre fejlesztett sportösztöndíjas életpályamodellnek?
Meglehet, de a helyzet korántsem reménytelen. Pozitív példaként említhetem Cseh László és a Műszaki Egyetem együttműködését. Az egyetem többféleképpen segíti a sportolót tanulmányaiban, aki viszont, ha teheti, részt vesz az egyetemi rendezvényeken. Nem szólva arról, hogy a sanghaji vb után vállalta a szereplést az Universiadén, amelyen három aranyérmet szerzett.
Mindössze néhány hónapja a szövetség elnöke, de a magyar küldöttség az utóbbi évek legjobb szereplését produkálta a világjátékokon.
A kitűnő eredmény főként a korábbi vezetés, illetve Vincze Pál szakmai alelnök érdeme. Komoly támogatást kaptunk a MOB-tól és az állami sportvezetéstől is. Remélem, szövetségünk véleményét figyelembe veszik majd mind a felsőoktatási, mind a sporttörvény szövegezésénél, és elnökségem alatt további fejlődésen megy át az egyetemi-főiskolai sport.
